FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, hogy a most tárgyalt két törvénytervezet igazából nem azokkal a súlyos kérdésekkel foglalkozik, amikről mindig is szerettük volna, hogy beszéljünk. Örültünk volna, ha az SZDSZ-nek a most felmerült gondolatát és szándékát a házbizottsági ülésen is támogatja az SZDSZ, ugyanis azt kértük, hogy ne kezdjük most meg e három, mezőgazdasághoz, földkérdéshez kapcsolódó törvénytervezet vitáját, ne szakítsuk szét a nyári parlamenti szünet ideje alatt az általános vitát és a részletes vitát, hanem ősszel a legelső héten már tárgyalható lenne az általános vita, és akkor van egy olyan nyugodt időszak, a nyári időszak, amikor esetlegesen már tudunk néhány kérdésre választ adni, nemcsak azokra, amelyeket a megnyitott törvényszakaszok érintenek, hanem ennél sokkal súlyosabb kérdésekre.

Azért mertük ezt kezdeményezni a házbizottsági ülésen, mert az elmúlt héten Gráf József miniszter urat hallgatta meg a mezőgazdasági bizottság házszabály szerinti meghallgatása alkalmával, és a miniszter úr több mint négy óra hosszáig vett részt a bizottsági ülésen, ami nagy elismerést váltott ki a bizottsági tagok keretében is, de látható volt, hogy volt mit kérdeznünk tőle, őneki pedig volt mit mondania. Az egyik gondolata a válasz során az volt, hogy jó lenne, ha a nyár végére lenne lehetőség, hogy összeüljenek a parlamenti pártok, és ha jól értettem, a különféle agrár-képviseleti szervek is, és az előttünk tornyosuló gondok kapcsán nézzük meg, hogy melyek azok a kérdések, amiket egyáltalán közös alapra tudunk helyezni, és abban legyünk legalább stabilak, ami közös alapon van, onnantól kezdve nézzük meg, hogy miben tér el a véleményünk, melyek azok, amelyeket egyáltalán hangolni tudunk, közös megoldásra igyekezve, vagy pedig lehetnek-e olyanok, amiben merőben más az elképzelésünk, ezért egyelőre nem látjuk a közös megoldást.

Talán ez a forgatókönyv megfelelő, és ennek a megszólíttatásnak állunk elébe, de talán jobb lett volna, ha nem kezdünk bele e három, földkérdéssel kapcsolatos, mezőgazdasággal kapcsolatos törvénytervezet tárgyalásába, hiszen akkor az őszi időszakban egy talán tisztultabb kép lett volna a kormányoldal és az ellenzék körében, hogy mi a gondunk a földkérdéssel és az egész mezőgazdasággal. Mert honnan jön elő ez a kérdés? Nem győztem elégszer hangsúlyozni, és volt is lehetőségünk erre az utóbbi időben, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség számára a mezőgazdaság nem csak azért fontos, mert ebben emberek élnek, vagy elnézést, manapság meg már lassan halnak, mert annyira nem jövedelmező ez a terület egyes ágazatokban. Tehát nem csak a benne élő személyeknek nagyon fontos az, hanem értsék meg mindazok, akik élelmiszert fogyasztanak - márpedig az ember ilyen fajta, hogy élelmiszert fogyaszt -, hogy a mezőgazdaság állítja neki elő az élelmiszert, még akkor is, ha a hétköznapokban rá se gondol arra, hogy mi a mezőgazdaság gondja.

A mezőgazdaság azon nagyon fontos tulajdonsága mellett, hogy egy nagyon különleges tulajdonságot hordoz, élelmiszert állít elő - tehát emberekről szól akkor is a mezőgazdaság, ha én csak fogyasztója vagyok a végterméknek -, egyre inkább hangsúlyozzuk, és talán van is rá fogadókészség, hogy a mezőgazdaság bizony a vidék eltartóképességének az egyik alappillére. Tehát egy nagyon fontos másik funkciója van: hogy a mezőgazdaság megőrizte az agrárkörnyezetet, és gondoskodik ma is az agrárkörnyezetről; hogy a mezőgazdaság a kultúra hordozója több évszázadon keresztül. Ezeket hívjuk a mezőgazdaság társadalomtól átvett funkcióinak, a multifunkcionális mezőgazdaságnak.

Amikor ezeket megpróbáltuk érzékeltetni, sokan erre fogékonyak is voltak, és új szemüvegen keresztül nézték a mezőgazdaságot, akkor remélem, hogy érezhető, hogy mi az az aggódás, amikor esetleg egyes földkérdésekről, a mezőgazdaság hogyan továbbja kérdéséről beszélünk, amikor arról beszélünk, hogy jelenleg a Nemzeti Földalap az állami földterületeket úgy adja el, hogy gyakorlatilag ahhoz a helyben lakó gazdálkodó nem juthat hozzá. Mert azt a szemérmetlenséget találták ki, hogy egy közigazgatási határon belül lévő, állami tulajdonú területeket, amelyek egymással nem határosak, 5-10-20-30 hektáros, önálló helyrajzi számú területek, összevonják egyetlenegy értékesítési egységbe, így halmozva egy kikiáltási szám alá 100-150, de láttunk 250 hektáros értékesítési mennyiséget, olykor 4-8-10-20 önálló helyrajzi számú területeket, és ezt felkínálják megvételre 30-120 millió forintos összegig.

No, ilyenkor azt gondoljuk, hogy ez súlyosan ellentmond a mezőgazdaság azon, társadalomtól átvett funkciójának, amikor a vidék eltartóképességéről is úgy mellesleg gondoskodik a mezőgazdaság. Hogyan fogunk a vidék eltartóképességéről gondoskodni a mezőgazdaságon keresztül, amikor most fosztjuk meg a helyben lakó gazdálkodókat attól a lehetőségtől, hogy állami földterületet vásároljanak, mert kiszorítják őket a 30-50-120 millió forinttal érkező vásárlók? Erre egyébként egyetlenegy érdemi választ nem tudott adni mind a mai napig a miniszterelnök úr, mert neki is írtam. Gráf József miniszter úr megpróbálkozott egy válasszal, nem jó választ adott, érdemi választ nem adott ebben a kérdésben. És nem tudott válaszolni érdemileg - de ő csak végrehajtója - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vezetője sem, hiszen ővele bizottsági meghallgatáson tudtunk erről a kérdésről beszélni.

Talán ugyanilyen kényes kérdés az élelmiszer-biztonság kérdése. Több év óta mondja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, hogy egyetlenegy felügyeleti szerv alá, véleményünk szerint a földművelésügyi miniszter felügyelete alá kellene helyezni az összes élelmiszer-biztonságról gondoskodó szervezetet. Most elindult valami hosszú küszködés után, de azt hiszem, hogy nem amiatt, hogy az ellenzék ezt mondta, hanem mert bekövetkeztek az élelmiszerbotrányok, és a kívülállók, a lakosság is olyan nyomással jött, és utána a szakértők is, hogy gyerekek, itt valami baj van. Az hogy lehet, hogy Gráf József már miniszter volt, amikor kezdeményezte és engedélyezte, hogy négy minisztérium felügyelete alá öt élelmiszer-biztonsági szervezet tartozzon? Ebből, ugye, mindenki kitalálta, hogy ezt egységes rendben kezelni nem lehet.

Miért kiabáltunk mi az ellen, hogy ne tartozzon négy minisztérium alá öt szervezetéhez az élelmiszer-biztonság? Azért, mert pontosan láttuk, hogy a régi uniós tagországok az élelmiszer-biztonsági szervezetein keresztül szorítják ki az országukból a másik országból érkező élelmiszert. Erre mi nem tudtunk fölkészülni 2004-ben. Mi lett a következménye? Legyengült élelmiszer-biztonsági hálózat, és ömlik be az élelmiszernek álcázott szemét. Ennek aztán persze lett egy végeredménye, ez a 2006. december előtti élelmiszerbotrányok sorozata, amit mi akkor is mondtunk, ez csak a jéghegy csúcsa, és nagyon sokat kell azért dolgozni, hogy helyreálljon a rend, és legyünk szívesek kézbe venni ezt a kérdést.

Nem magamról beszélek, hiszen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében adtam be azt az élelmiszer-biztonsági kérdésről szóló határozati javaslatot, amelyet több heti huzavona után a parlament egyszer - hogy véletlenszerűen-e vagy nem, azt nem tudom, de - napirendre vett tárgyalni, és az általános vitában kimerültek az ellenérvek a kormányzati oldal részéről, nem tudták megcáfolni a benyújtott határozati javaslat alaptéziseit. Mi az alaptézis? Hogy egy minisztériumhoz tartozzon, hogy egyetlenegy szervezet legyen, hogy önálló költségvetése legyen, és elkülönüljön a jelenlegi szakigazgatási hálózattól. Ennyi volt az alaptézis ebben. Ekkor tudjuk biztosítani, hogy megfelel az uniós követelményeknek, és megfelel a magyar gazdálkodói környezetnek, hogy megállítja a határon az élelmiszernek álcázott szemetet.

A tegnapi nap, azt hiszem, megint csak fényes példa volt arra, hogy hogyan trükközik most a Szocialista Párt azzal, hogy Gráf József miniszteren keresztül kinevezik a helyi vazallusokat helyi vidékfejlesztési iroda címszó alatt évi 6 millió forintos költségvetéssel, tiszta szocialista, volt vagy bukott képviselőkkel. Amikor ezeket a jelenségeket látjuk, akkor persze egy picit kétkedve fogadjuk azt a gesztust, ami gesztusértékű volt Gráf József miniszter úr részéről a bizottsági ülésen, hogy üljünk le, és beszéljük meg a közösen bennünket érintő problémát a földkérdésről és a mezőgazdaságról, a hogyan továbbról; hogy mit csinálunk, amikor megnyílik a szabadpiac 2011 után, esetleg, ha kapunk még három év moratóriumot, de szakértők szerint erre kicsi az esély; hogy a társas vállalkozók földszerzési képességével mit tegyünk; hogy mit tegyünk egyáltalán a birtokméretrendszerrel, hogy milyen vidékfejlesztési elképzelésünk, stratégiánk van, és ebben milyen szerepet szánunk a mezőgazdaságnak, és kik legyenek a szereplői ennek a mezőgazdaságnak.

(14.30)

Ezeket a kérdéseket szeretnénk, hogyha ősz elején, augusztus végén megbeszélnénk, és remélem, hogy akkor be tudjuk illeszteni a jelenlegi három, a mezőgazdaságot érintő törvénytervezetet is a programjaink közzé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu