ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A T/3162. számú törvényjavaslat az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosítása, végeredményben ténylegesen csak két témát érint, és a mezőgazdasági bizottság ülésén a kormány képviselője is úgy nyilatkozott, hasonlóan az államtitkár úrhoz, hogy ez nem egyéb, mint jogtechnikai művelet, EU-s koordináció.
Nos, a mi megítélésünk szerint ez sokkal komolyabb ügy, mint egy szimpla jogtechnikai kérdés. Az egyik fontos része az, hogy a szaktanácsadói, szakértői tevékenység gyakorlása feltételeinek meghatározása és működtetésének biztosítása a miniszter feladata. Rögzíti a törvénytervezet a szaktanácsadói, szakértői névjegyzék személyi adatait, és meghatározza, hogy ebből melyek a nyilvánosak. Ugyanakkor mi úgy gondoljuk, hogy hiányzik belőle az egyik legfontosabb rész, hogy kik lehetnek, milyen feltétellel szakértők, szaktanácsadók, milyen szakmai végzettségnek, feltételeknek kell megfelelni, a gyakorlati tapasztalat milyen igénnyel jelentkezik a szaktanácsadók felvételénél, beállításánál, helyismeret és a többi, ezt legalább, úgy gondoljuk, törvénybe kellene iktatni.
Az mindnyájunk előtt ismert, hogy a jelenlegi szaktanácsadói rendszer már nem megfelelő, és a sokféleségét meg kellene szüntetni. Nézzük, mik is voltak ezek a sokféle szaktanácsadói rendszerek! Így például a szaktanácsadói névjegyzékben szereplő szaktanácsadók: 1993-tól működik ez a hálózat mintegy hatszáz fővel, elsősorban a magángazdaságok, gazdálkodók részére állami támogatással, amely utóbb többször nem lett meghirdetve, és ebben az évben is hiányzik ezeknek a szaktanácsadóknak az állami támogatási lehetősége. Ezért is kezdett már ez a hálózat bomlani, igaz, az elmúlt évben is egy 2000. évi szerződés szerepelt, az idén meg, mivel támogatás nincs, nem is lett beadva. Sajnos, teljesen piaci alapon működik.
A másik az 1994-ben a minisztérium által létrehozott falugazdász-hálózat, amelynek fő célja a gazdálkodók információval való ellátása volt. A falugazdászok nem szaktanácsadók, de a feladat, amit még ma is végeznek, igaz, nagyon megnyirbálva a lehetőségeiket, közhasznú tanácsnak tekinthető, közhasznú tanácsadásnak. A falugazdász-hálózat többször a politika tengerén hánykolódott, mint ma is, hiszen a megszűnés határán van.
A harmadik ilyen tanácsadói réteg a regionális szaktanácsadói központok, ezek azok az intézmények, amelyek a szaktanácsadói továbbképzéseket, tanfolyamokat szervezik és végzik. Ezek zömében az agrár-felsőoktatási intézményekben jelentkeznek, '99-ben hozták létre őket, és jelenleg hét régióban működnek.
(Béki Gabriellát a jegyzői székben Török Zsolt
váltja fel.)
A legutóbbi, a 2005. év végén szerveződött nemzeti vidékfejlesztési tervhez kapcsolódó tanácsadói névjegyzék, az úgynevezett NVT-tanácsadók, ezek még most kezdtek el működni. Ernyőszervezetek alá tartoztak ezek a tanácsadók, de közvetlenül az NVH-hoz nem kapcsolódnak, és így sok kérdés vetődik fel a működésük során. Nem tudták még megmutatni, hogy mire képesek, nincs lefedve az egész ország, hiányos területek is vannak benne.
Az EU elvárása az, amiről az államtitkár úr is beszélt, aminek 2007. január 1-jétől már kötelezően működni kellett volna: a mezőgazdasági tanácsadói rendszer. A jelenlegi szaktanácsadási rendszer megreformálásának igénye tehát több irányból is jelentkezik.
Milyen elvárások vannak ezzel kapcsolatban? Az új, egységes rendszernek a szaktanácsadás általános célján, a keresztmegfelelés 18 feltételének való megfelelésen túl alkalmasnak kellene lennie arra, hogy a gazdálkodókat ellássa speciális szakmai információval, és az egyéni pályázati igényeit is ki tudja szolgálni. A támogatott ügyfelek köre minél szélesebb legyen, azaz a gazdálkodók minél nagyobb hányada tudja igénybe venni. Ehhez mindenképpen valódi hálózatos formában kellene működni, továbbá nagy hangsúlyt kell helyezni a marketingre, azaz ösztönözni kell a gazdákat, hogy vegyék igénybe a szolgáltatásaikat. Előnyös lenne, ha a szaktanácsadás finanszírozásához továbbra is rendelkezésre állna nemzeti forrás.
Az új szaktanácsadói hálózatban foglalkoztatottak kiválasztása, szakmai kritériumai igazodjanak az uniós gyakorlathoz, és semmiképpen ne legyen alacsonyabb szintű, mint az első szaktanácsadói névjegyzékbe kerülés követelménye. Véleményem szerint fontos lenne, ha az új rendszer szaktanácsadóinak a kiválasztáskor a szakmai szemponton túl megfelelő emberi tulajdonságok, például jó kommunikációs készség, személyes meggyőző erő és a többi is érvényre jutnának. Tehát új tanácsadói hálózatra van szükség, de ez ne jelentse a falugazdász-hálózat megszűnését, amely a magángazdák egyik legfőbb támasza.
A másik része a törvénymódosításnak a mezőgazdasági termelők részére kötelező termésbecslési adatszolgáltatást ír elő. Ez egy újabb adminisztrációs teher. A miniszter úr a beiktatási meghallgatásán bejelentette, hogy mindent elkövet azért, hogy a gazdálkodók adminisztrációs kötelezettsége csökkenjen. Ez így alakult, hogy egy ilyen vastag termésbecslői kötetet kell majd a gazdálkodóknak kitölteni (Felmutatja a kötetet.), bár ez a minisztériumi kiadvány itt megjelöl két jogi helyet, hogy mi alapján szabályozza a termésbecslést. Mindenesetre én utánanéztem, és nem találtam ilyen rendeletet, amely hivatkozik a termésbecslés elvégzésére és annak kitöltésére.
Mindenesetre ez egy jó kis vastag könyvecske, pont az ellenkezője annak, amit a miniszter úr ígért annak idején, hogy csökkenti az adminisztrációs terheket. Ezt a kis vastag könyvecskét eddig a falugazdászok körzetenként töltötték ki, most úgy tűnik, hogy minden gazdának ki kell ebből a munkából venni a részét.
(15.40)
Eddig a falugazdászok fizetést kaptak ennek a munkának az elvégzéséért; most, hogy megszűnik a falugazdász-hálózat, úgy néz ki, hogy a munkát majd ingyen kell elvégezni a gazdáknak.
Az EU-ban is van termésbecslés-jelentés, de ott a gazdálkodó a tanácsadójával együtt készíti el, azzal a tanácsadóval, aki a legtöbb esetben ingyenesen végzi a gazda részére ezt a tevékenységet.
Köszönöm szépen a figyelmet. Ez volt a véleményem a törvényjavaslattal kapcsolatban. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés