DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 2005. november végén az Országgyűlés 267 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett döntött arról, hogy tárgysorozatba veszi az örökösödési illeték eltörlése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Azonban a későbbiek folyamán a kormánypárti többség megakadályozta, hogy bekerüljön a Ház elé a kérdés, mindazok ellenére, hogy akkor, amikor a középosztály érdekében lefektetett 13 pontunkról a frakció tárgyalt a miniszterelnök úrral, ő ezt a javaslatunkat elfogadhatónak tartotta, nyilvánvalóan szűkített formában. Számunkra ez egy gentlemen's agreement volt, hogy a kormány elkezdi az ezzel kapcsolatos tevékenységet.
Amikor legutóbb erről szó volt, miniszter úr mintegy az ingatlanadóval összefüggésben tartotta elképzelhetőnek, hogy majd az adótörvények módosítása során eltöröljék vagy legalábbis szűkítsék azok körét, akikre vonatkozna az örökösödési illeték, azonban az is közismertté vált az utóbbi időben, hogy lekerült a napirendről az ingatlanadó jövő évi bevezetése. Ez számunkra azt az üzenetet hordozta, hogy a kormány - jóllehet miniszterelnök úrtól olyan ígérvénye volt a frakciónak, hogy foglalkoznak az üggyel - nem kíván ezzel az üggyel foglalkozni.
Az az ellenvélemény, hogy ez a gazdagokat támogatja, nem hiszem, hogy megállja a helyét, hisz kizárólag csak egyenes ági örökösök esetében és bizonyos értékhatárig szeretnénk a mentességet elérni, s aki a vagyonát ez alól ki akarja vonni, az úgyis ki tudja vonni, tehát ezt a részt nem érinti.
Kérdezem miniszter urat, végleg letett a kormány arról, hogy korábbi ígéretének megfelelően bizonyos körben eltörölje a haláladót, vagy pedig betartja a korábbi ígéretét.
Köszönöm szépen.
(16.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés