DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én is szeretném köszönteni a választókerületéből érkezetteket, és elmondani önnek és nekik is, hogy az ön által említett Ipoly-hidak sorsát kiemelt prioritásként kezeljük, tekintettel arra, hogy a kormánynak, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak is kiemelten fontos a határon túli magyarság és a közlekedési lehetőségek kérdése. Éppen ezért - egyetértve mindazzal, amit képviselő úr a hidak gazdasági, társadalmi és régiós fejlődésben betöltött szerepéről elmondott - az Ipoly-hidak helyreállítása érdekében évek óta folyamatos kezdeményezésekkel éltünk. Korábban magyar-szlovák szakértői és felsővezetői szinten is megegyezés alakult ki arról, hogy az Ipoly-térségben két híd helyreállítása és felépítése kapjon prioritást Szécsény és Petov, Pető, valamint Ráróspuszta és Rárós települések között. Itt viszonylag csekély ráfordítással jelentősen javíthatnánk a határtérség társadalmi és gazdasági együttműködési lehetőségeit. Ezt rögzíti a 2005 októberi magyar-szlovák közlekedési miniszteri szándéknyilatkozat.
Magyar részről kértük a szlovák fél támogatását ahhoz, hogy a szlovákiai belső jogi nehézségek ellenére mielőbb születhessen megállapodás a kormányzati egyezmények végleges szövegéről. A 2006 májusában Budapesten tartott első szakértői tárgyalás után a szlovák fél hosszú ideig nem adott választ a magyar szövegjavaslatra. 2007. június 12-én szakértői megbeszélést tartottunk, ahol minden részletkérdésben megegyezés született, így most már mindkét oldalon csak a tárcaközi egyeztetések lefolytatása van hátra, előrevetítve egy őszi kormányközi megállapodás aláírásának lehetőségét. Magyar oldalon mindkét hídra jogerős építési engedély áll rendelkezésre, Szlovákiában azonban még nem került kiadásra az építési engedély. A korábbi miniszteri szándéknyilatkozattal összhangban továbbra is támogatjuk, hogy a hidak felépítéséhez a magyar és a szlovák fél közösen pályázzon közösségi forrásokra. A magyar-szlovák határvonalra kiterjedő operatív program tervezete olyan feltételrendszert fogalmaz meg, amely a hidak felépítését célzó közös magyar-szlovák pályázatot befogadni lesz képes.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés