DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéséből nem merek rosszindulatot sejteni, legfeljebb arra gondolhatok, hogy bizonyos adatokban tájékozatlan, ezért szeretném elmondani, hogy hogyan is állunk a kis- és középvállalkozások támogatásában és a kis- és középvállalkozások fejlődésében. Nagyon világos az a kormány számára is, hogy a kis- és középvállalkozóknak milyen a jelentősége a magyarországi munkahelyteremtésben, a nemzeti össztermék termelésében, illetve Magyarország exportlehetőségeinek kihasználásában.
Szeretném elmondani, hogy többféle programmal igyekszünk segíteni ezeket a vállalkozásokat. Az "Üzletre hangolva" programmal egyszerűsítjük az adó- és cégadminisztrációt, javítani kívánjuk a közigazgatási eljárások minőségét, gyorsítjuk az engedélyezési eljárásokat, így már az első évben a nemzeti össztermék 0,5 százalékát, több mint 100 milliárd forintot meghaladó mértékben mérséklődhet a vállalkozásokra nehezedő bürokratikus teher. Az így felszabaduló erőforrások pedig növekedésre, beruházásra, innovációra, új munkahelyek teremtésére fordíthatók, jelenleg dolgozunk az adó- és járulékrendszer átalakításán is.
A gazdaságfejlesztési operatív program hazai társfinanszírozással együtt várhatóan mintegy 800 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít csak közvetlenül, de ha a közvetett hatásokat is nézzük, akkor mintegy 2000 milliárd forint fejlesztési forrás mozdul meg az európai uniós programok kapcsán. Vissza nem térítendő pályázati konstrukciók az elkövetkező hét évben csaknem 600 milliárd forint összegben kerülnek meghirdetésre. Jelenleg öt pályázat keretében mintegy 30 milliárd forint értékű forrás érhető el, és jó hírem van: nemhogy nem lett volna elég jelentkező, hanem átlagosan kétszeresen, de volt olyan régió, ahol ezt a pénzt ötszörösen túljegyezték.
A Fidesz állításával ellentétben az eddigi intézkedések nem maradtak hatástalanok, a kkv-k külső finanszírozása is jelentősen javul, a társas vállalkozások száma pedig 2002 óta nem csökken, hanem folyamatosan növekszik. Az adóalanyok között persze különféle átrendeződések voltak: az új bejegyzésű vállalkozások száma négyezerrel, ezen belül az egyéni vállalkozóké több mint ezerrel nőtt az első negyedévben a KSH szerint.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés