PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Netpolgárok! Az önkormányzatok részére az ITP-1, az "e-demokrácia - önkormányzatok a világhálón" és az ITP-1/C e-szignók, eszközök és alkalmazások című pályázatok kapcsán, melyet 2004-ben írt ki az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, több mint 700, az informatikát a mindennapi életben használni akaró, az elektronikus közigazgatásról nemcsak beszélni, hanem a megvalósulásért tenni is akaró önkormányzat nyertes kedvezményezettként a mai napig várja, hogy a megítélt támogatását megkapja.

A pályázat eredményhirdetésekor 2006 tavaszának végén értesítést kaptak az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól, hogy a pályázat keretében az elektronikus ügyintézést támogató eszközöket, tanúsítványokat, csipkártyát és olvasót, valamint az alapvető elektronikus ügyintézést támogató szoftvert kapnak. Ez azért is fontos az érintettek számára, mert a közigazgatási eljárásról szóló hatályos törvény szerint kötelesek a XXI. századnak megfelelő módon az elektronikusan érkező beadványokat fogadni, és azokra elektronikusan, a törvényben meghatározott módon válaszolni.

(19.50)

Ennek kiépítését azonban saját erőből teljes mértékben nem tudják megoldani.

A jelenlegi információk szerint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megszűnésével a feladat és az arra szánt pénz eltűnt a költségvetés útvesztőjében. Az érvényes, a 737 önkormányzat és az IHM által aláírt szerződéseket a mai napig senki fel nem bontotta, annak ellenére, hogy a jogutód Gazdasági és Közlekedési Minisztérium több érintett önkormányzat álláspontja szerint nem hajlandó a kérdéssel érdemben foglalkozni. Az Elektronikus Kormányzati Központ szerint is a megoldás kulcsa a GKM kezében van: ki kell fizetni az önkormányzatokat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miért nem fizetnek az érvényes szerződések ellenére? Ha nem akarják kifizetni az önkormányzatoknak a törvényesen nekik járó pénzt, akkor miért nem bontják fel a szerződéseket? Ha felbontják, milyen módon fogják kártalanítani az önkormányzatokat? Hogyan kívánja a kormány tettekben elősegíteni a hatékony elektronikus ügyintézést? - kérdezem ezt a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként.

Tisztelt Ház! A tét az információs társadalom és a 737 önkormányzat számára jóval több annál, hogy ezt a kormányzat csak úgy elfelejtse. Akkor, amikor régen az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és ma a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselői - véleményem szerint helyesen - folyamatosan a költségcsökkentésről, a hatékonyság növeléséről és mindezen jellemzőknek az államigazgatásban való térhódításáról beszélnek, akkor sajnos ők azok, akik az elektronikus közigazgatás elterjedését ilyen ügyekkel és bizonyítható módon akadályozzák, meggátolják.

Kérem ezért a felelős miniszter urat, hogy intézkedjék a program mielőbbi teljesítése érdekében, és nem elhanyagolhatóan a hatályos törvények betartása érdekében járjon el a kormánynál a megítélt támogatások mielőbbi teljesítéséért, a netpolgár-társadalom érdekében.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu