ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Elnök Úr! A 3094/6. módosító javaslathoz kívánok hozzászólni, ami a termőföld védelméről szóló törvényjavaslat 21. § (3) bekezdését tárgyalja.

Ebben az előterjesztésben volt egy olyan módosító javaslatom, hogy egészítsük ki ezt a (3) bekezdést azzal, hogy az a mezőgazdasági termelő, aki egyben a termőföld tulajdonosa vagy használója, és mezőgazdasági tevékenységéhez tanyát vagy gazdasági épületet kíván építeni, akkor ő ezen a területen az első módosító javaslatom alapján legalább 1500 négyzetméterig a földvédelmi járulékfizetési kötelezettség alól mentességet élvezzen. Ez a javaslatom, és ezt a javaslatomat a mezőgazdasági bizottság egyhangúlag elfogadta.

(23.10)

Sőt az 1500 négyzetmétert Kis Zoltán képviselő úr még kevesellte is, igaz, elég szolidan állapítottam meg ezt a területi nagyságot a javaslatomban. Ő már egy hektár nagyságban javasolta.

Végeredményben a jelenlegi 400 négyzetméteres területen alapvetően semmilyen értékes, használható mezőgazdasági beruházást nem lehet elvégezni, és ha a termelő a mezőgazdasági termelés érdekében akar tanyát vagy gazdasági épületet építeni, akkor ne terhelje földvédelmi járulékfizetési kötelezettség.

Kérem képviselőtársaimat, támogassanak ebben a javaslatomban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu