TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm a miniszter úr válaszát, és azzal együtt, hogy a választ el fogom fogadni (Felzúdulás az ellenzék padsoraiból.), szeretném hozzáfűzni, hogy rendkívül nagy felelőssége van mindazoknak, akik az iskolások ügyeivel foglalkoznak, és példát mutatnak az ifjúságnak.

Mai információ - és el kell ezen gondolkodni -, hogy iskolaidőben, iskolás gyerekek a Városmajor utcában - abba az iskolába nem a leghátrányosabb helyzetű gyerekek járnak - szinte intézményesen megzavartak egy egyébként többpárti ünnepséget, megemlékezést. Ilyen a Magyar Köztársaságban normális körülmények között nem fordulhatna elő. Azt gondolom, hogy a kerület polgármesterének és a miniszter úrnak is lesz feladata ennek a helyzetnek a megvizsgálásában.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu