DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem szót, mert nem szeretném szó nélkül hagyni azt, hogy ellenzéki oldalon képviselőtársaim koalíciós feszültséget vizionálnak az élelmiszer-biztonság ügyében. Meggyőződésem, hogy szó nincs erről. Már csak annál is inkább, mert hiszen a szervezeti és költségvetési kérdésekben az élelmiszer-biztonság létrehozását tekintve különböző hosszú egyeztetések után megegyezések születtek. Amit itt most tárgyalunk, az a szabályozási kompetenciák és a jogkörök kérdése.

Egyébként mi szakmai oldalról mondjuk, amit mondunk, a fogyasztóvédelmi irányultságot sem kifogásolva e tekintetben, sőt vannak olyan országok, ahol a fogyasztóvédelem kifejezetten egészségvédelmi kérdés is, hosszú éveken keresztül - most már nem - az Európai Bizottságban is közös biztosa volt az egészségvédelemnek és a fogyasztóvédelemnek. Tehát ezt az irányultságot én elfogadhatónak, sőt követhetőnek tartom. Ugyanakkor azonban tényleg figyelembe kell venni a megfelelő szabályozási kultúrákat, népegészségügyi programot, népegészségügyi, közegészségügyi tapasztalatot, és azt gondoljuk, hogy van e tekintetben olyan lehetőség, amely egy kiegyensúlyozottabb szabályozási kompetenciát tesz lehetővé.

Nyilván a részletes vitában majd a módosító indítványokról szót lehet váltani. Ezt azért mondom így, mert persze azért az a cél, hogy egy erős és egységes élelmiszer-biztonsági szervezetrendszer legyen, egy ütőképes rendszer, ütőképes szervezet, sok bába között ne vesszen el a gyerek, de e tekintetben, még egyszer mondom, itt most a szabályozási jogkörökről van szó, erről szól a törvényjavaslat. Szeretném megnyugtatni képviselőtársaimat, hogy én ebben semmiféle olyan mögöttes koalíciós háttérvitát, feszültséget nem látok, amit értem, hogy ellenzéki oldalon esetleg szeretnének látni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu