DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát én állatorvos voltam - sajnos már csak voltam -, és van bennem biztos egy kis szakmai sovinizmus, ezt nem is tagadom, de ez a szolgálat bizonyította 150 éve, hogy megszolgálta ezt a sovinizmust.

A további fejlesztése a szolgálatnak - amihez hozzá akartam végül is szólni -, én nagyon üdvözölném, ha valóban az önállóság irányába menne tovább, csak nehogy átessünk a ló túlsó oldalára, hogy kivesszük belőle majd csak az élelmiszer-biztonságot, annak a körét, és az állategészségügy más része meg külön marad. Tehát az állat-egészségügyi szervezetben az élelmiszer-biztonság - (Gőgös Zoltán felé fordulva:) a fejével int, hogy nem úgy - láncolatában benne van az alap állat-egészségügyi szolgáltatás, járványvédelem s a többi. Úgyhogy, államtitkár úr, ha ezt kezdeményezi, és ebbe az irányba megy el a dolog, akkor mi ezt fogjuk támogatni egészen addig, amíg ki nem válik ebből a - jó, nem mondom katyvasznak, ironikus voltam egy kicsit - hatékony, egységes szolgálatból, ki nem növi magát úgy, ahogy ez az élelmiszer-biztonság érdekében szükséges.

Hangsúlyozom, az a tapasztalatom - ez részben egyéni, részben a kollégáimtól hallom -, hogy csak a szolgálat megerősítése, tehát az emberanyag odaküldése, több ember, több ellenőrzés... Nem tudjuk a határon megfogni, tudjuk, nem akarom elismételni. Az Unióhoz való csatlakozás óta gyengébbek vagyunk élelmiszer-ellenőrzésben, csak akkor tudjuk ezt ellensúlyozni - a gyengeséget úgy értem, amit már elmondtam az előző felszólalásomban, nem akarom megismételni -, egyetértésben más felszólalókkal, ha az ellenőrzések számát országon belül megfelelő pontokon gyakoribbá tesszük, és kőkeményen, nulla toleranciával végezzük. Csak ez az egy megoldás van. Ennek nagyon sok eredménye lesz egyébként az importkorlátozás szempontjából is. Nem azért, mert mi törvénytelen módon akarjuk az uniós élelmiszert kiszorítani; törvényes módon akarjuk, csak ott beengedni. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu