FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Lehet, hogy rossz a vízióm e törvénytervezet kapcsán, de mégiscsak úgy látom, hogy a szocialista frakció Lamperth Mónika miniszternek új feladatot szánt, ez pedig a fogyasztóvédelem. Tartok tőle, hogy az MSZOSZ-ből a fogyasztóvédelmi szervezet élére került Wittich Tamással egyre többet fogjuk látni, és mint ahogyan ez a rendelet - mondom - augusztus 31-én megjelent, Magyarországon szeptember 1-jétől Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság van. Nem tudtuk még, de létezik egy ilyen szervezet, hét régiós igazgatósággal felállítva.
Azt érzékelem, hogy e törvénybe is azért került olyan helyre a fogyasztóvédelem, ahova nem illik, mert ezt a szerepkört a miniszter asszonynak majd be kell töltenie. Nem kérdéses, hogy az Unióban nagyon komoly érdeklődést váltott ki a lakosok körében az utóbbi öt évben a fogyasztóvédelem. Tehát ez egy olyan felület, amelyet most valakinek meg kell nyernie. Egyrészt sajnálatosan ezt látom ebben a törvénytervezetben.
Szakmai kérdésem lett volna Kökény Mihály volt miniszter úrhoz, már csak azért, mert időközben, amikor érdeklődtünk: de hogyan képzelitek, hogy az egészségügyet kihagytátok, azt mondták: nem hagyjuk ki, onnan négy-öt személyt majd átveszünk az FVM közvetlen irányítása alá, alkalmazottként. (Gőgös Zoltán: 150-et veszünk át.) Ez még jobb. Most mondja államtitkár úr, hogy 150-et vesznek át. Egyetlen kérdésem van. Ezek szerint hogyan képzelik azt el, hogy lesz egy kis egészségügyi minisztérium az FVM keretein belül, meg lesz a rendes minisztérium? Tessék mondani, az a 150 személy, akit átvesznek, az fogja képviselni az egyes egészségügyi kérdéseket élelmiszerügyben? Vagy pedig egyébként az Egészségügyi Minisztérium, amely teljes apparátussal, kutatóbázissal, háttérintézményekkel rendelkezik? Átgondolták önök már ezt, hogy ennek a kettősségnek a kialakulása mekkora problémát okozhat majd ebben a rendszerben? Hogyan képzelik ezt a kettősséget esetleg feloldani, ha erre egyáltalán van elképzelésük? Nagyon kíváncsi lennék rá!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés