TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége üdvözli, hogy ennek a törvényjavaslatnak az egyértelmű üzenete az étkeztetés, illetve a házi segítségnyújtás mint szolgáltatási forma fejlesztése, tudván persze azt is, hogy a jogi követelmény megfogalmazása még kevés ahhoz, hogy az önkormányzatok ezeket a szolgáltatásokat valóban biztosítani tudják. Azonban a bizottság többsége bízik abban, hogy a hamarosan benyújtásra kerülő jövő évi költségvetési törvényjavaslatban több helyen is majd visszaköszönnek azok a célok, amelyek ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódnak oly módon, hogy mind a normatívaösszegek, mind a kistérségi ösztönzők, mind a tárca pályáztatási lehetőségei azt fogják alátámasztani, hogy ezek a szolgáltatások már a jövő esztendőben határozott növekedésnek, fejlődésnek indulnak.

A másik fontos változtatás az önkormányzatok mozgásterének növekedése, mármint ennek a lehetősége. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt 14 évben jelentősen bővült az alapszolgáltatási paletta, de nagyon sok önkormányzat elsősorban a költségvetési forráshiány miatt nem tudott eleget tenni ezeknek a szolgáltatásoknak. Nagyon sok térség, illetve település esetében ezek a szolgáltatások a mai napig nincsenek megszervezve. Azért, hogy az önkormányzatok egy kis levegőhöz jussanak, egyetért a bizottságunk többsége azzal a szakmai megoldással, hogy a két alapszolgáltatás, a támogató szolgáltatás, illetve a közösségi szolgáltatás megszűnik kötelező önkormányzati feladat lenni. Ezeknek azonban csak az önkormányzati kötelező volta szűnik meg, a törvényjavaslatban állami feladatként továbbra is biztosítani kell a megszervezésüket.

(10.40)

Az étkeztetés, házi segítségnyújtás, illetve idősotthoni elhelyezés esetén a törvényjavaslat 2008. január 1-jétől a jegyző számára kötelezően előírja a jövedelemvizsgálatot. Fontosnak tartotta a bizottságunk hangsúlyozni, hogy a jövedelemvizsgálatnak nem az a célja, hogy a társadalmi átlagnál egy kicsit jobban élő emberek ezekhez a szolgáltatásokhoz ne jussanak hozzá, hogy a jogosultságukat kizárják. Az a cél, hogy annak a számára, aki alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, a költségvetés magasabb összegű normatívát biztosítson, hogy az önkormányzatok ne csak a jobb anyagi helyzetben lévőkre koncentráljanak, mert nyilvánvaló, hogy akinek jobb a szociális helyzete, az magasabb összegű térítési díjat tud fizetni. A társadalmi igazságosság jegyében úgy gondoljuk, hogy az alacsonyabb jövedelműekhez magasabb költségvetési normatívát kell biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma sem a házi segítségnyújtás, sem az idősotthoni elhelyezés esetében sem a törvény, sem a végrehajtási szabályok nem adnak eligazítást a tekintetben, hogy kinek a jogos igénye, ki a rászorult ezen szolgáltatásokkal összefüggésben. Ezért mind a házi segítségnyújtás, mind az idősotthoni elhelyezés esetében az előterjesztő arra tett javaslatot, és ezt mi üdvözöljük, és ez majd igazán részletesen a végrehajtási utasításban kerül kifejtésre, hogy független szakértői bizottság szakvéleményével megalapozva döntse el, hogy kinek van jogos igénye a házi segítségnyújtásra, illetve az időotthoni elhelyezésre. Az elmúlt években az emelt szintű ellátásokkal összefüggő átminősítésekkel, normál szintű ellátásokkal nagyon sok esetben sérültek az ellátotti jogok.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság úgy ítéli meg, hogy az ellenőrző hatóságnak, amelynek ilyenkor jelen kellene lennie, és a folyamatokat jó irányba kellene vinnie, és szankcionálnia kellene, eddig nem volt eszköz a kezében, amivel mind a magánszemélyeket, mind a jogi személyeket bírságolni tudná. Éppen ezért ért egyet a bizottságunk azzal, hogy az ellátotti jogok sérelme esetén alkalmazni lehessen a szociális bírság kiszabását.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a törvényjavaslatot 10 igen szavazattal, 7 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu