DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben, hónapokban országszerte gyakran tapasztaljuk, hogy szélsőségesek körében a véleménynyilvánítás elterjedt eszköze emberek bántalmazása, közterek és személygépkocsik megrongálása, kukák felgyújtása. A hírműsorokban láthatjuk-hallhatjuk, hogy árpádsávos zászlót lengetők békés turistákat zavarnak el a Sándor-palota elől csak azért, mert azok ázsiaiak vagy éppen feketék. De említhetjük a köztársasági elnök példáját is, aki gyalázatnak nevezte, hogy melegeket verhetnek meg a nyílt utcán csak azért, mert melegek. De komoly aggodalomra ad okot az is, hogy országgyűlési képviselők gépkocsiját rongálhatják meg szélsőségesek a Kossuth téren a leadott szavazatuk miatt. Mindannyian tudjuk, hogy ezek a tettek gyakran súlyos bűncselekményeket valósítanak meg, mégis sokszor elmaradnak a törvényes, de határozott hatósági intézkedések, illetve eljárások.

Kérdezem államtitkár úrtól, mit kíván tenni a tárca annak érdekében, hogy a rendőrség megvédje a köztársaság alapintézményeit, a szólás szabadságát, a gyülekezés szabadságát, a mássághoz való jogot vagy akár a parlament működésének zavartalanságát.

Érdeklődve várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu