BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt már többen izgultak, hogy tényleg hozzá fogok-e még szólni - ki tudja, milyen okból, sok-sok embernek fontos volt ez. Fogok, de mivel már a nagy változásokat vagy azok terveit az előttem szóló képviselők elmondták, illetőleg kétpercesekben megvitattuk, néhány olyan következetlenségre szeretném ráirányítani a figyelmet, amely elment az eddigi nagy megbeszélnivalók mellett.
Itt gyakorta hallottuk az államtitkár úrtól is azt a kifejezést, hogy valós szükséglet, hogy valós szükségletre kell a szolgáltatást nyújtani. Ha ezt a szóösszetételt használjuk, akkor ebből egyértelműen következik az, hogy ön szerint van olyan szükséglet, amely nem valós. Akkor szerintem az nem szükséglet, akkor az valami más.
Nyilván ez a megfogalmazás abból adódhat, hogy itt folyamatosan az jött ki a kormánypárti hozzászólásokból, hogy ezekbe a bentlakásos szakosított intézményekbe - itt érthetjük alatta az idősotthonokat is - úgy örömmel mennek be az emberek, hogy oda szeretnének kerülni, és a szociális szakma is azt akarja, hogy oda kerüljenek. Nos, én szívesen megszervezek bárkinek, mondjuk, a pózvai idősotthonba egy látogatást, de nem olyan protokollosat, hanem csak úgy kimegyünk, és nézzük meg, hogy ott kik vannak, milyen ellátási valós szükséglettel, hogy ezzel a fogalommal éljek.
Ezt azért mondom, mert ha kimegyünk, akkor lehet reagálni a kormányszóvivő úr egyik nyilatkozatára, amely elhangzott a médiában, amikor megkérdezték, hogy miért olyan fontos, hogy most történjen meg a szociális törvény módosítása. Mint kormányszóvivő, a kormány súlyos szavait hordja a hátán, ezért van belőle rögtön kettő is. Ő azt mondta, hogy erre azért van szükség - a nagyokat idézem, olvasom -, mert "pazarló és igazságtalan a rendszer". Na most, ha valaki kijön velem a pózvai idősotthonba, akkor mutasson rá, menjünk oda, mondja meg Pisti bácsinak vagy Mari néninek, hogy maga itt a pazarlás. Tehát nem lehet ilyen megközelítéssel hozzáállni ehhez a kérdéshez.
Abban az egy kijelentésben egyetértek, hogy igazságtalan a rendszer, méghozzá abban igazságtalan a rendszer, hogy az ilyen intézményekben és általában a szociális szférában dolgozó munkatársak bizony-bizony szégyenteljesen alacsonyan vannak fizetve. Ebben egyetértek. Tehát igazságtalan a rendszer ebben a tekintetben.
Hogy milyen más következetlenség található még a jogszabályban, konkrétumokat mondanék a jogszabályból, ha megengedik, ezzel foglalkoznék. Azt mondja a tervezet, hogy ezek után aki gyermekgondozási segélyben, gyesben vagy gyedben részesül, nála nem lehet megállapítani ezek után majd a rendszeres szociális segélyt. Hát, könyörgök, nem pont akkor a legszegényebb valaki, ha ez az örömteli esemény következik be, és a munkahelyről ezután gyermektámogatásban részesül, lecsökken a jövedelme?
(16.40)
Hát akkor miért pont őt nem segítjük? Mi indoka van annak, hogy ilyenkor elvegyük, azonkívül, hogy valami jogszabályi összeférhetetlenségre hivatkozunk? Ha valaki, akkor az legyen a legszegényebb, aki szegény? Tehát ennek sok értelme nincs ebben a tekintetben, pont akkor, amikor egyébként a gyermekvállalást kellene támogatni.
De következetlen a rendszer annyiban, hogy olyan esetekben, amikor a szolgáltatást kell szűkíteni, előszeretettel előveszi a család jövedelmét, hogy milyen a család jövedelme. Ugyanakkor, amikor arról lenne szó, hogy vizsgáljuk meg, és aszerint tervezzük az adókedvezményeket, hogy ki hány eltartottat tart el a fizetéséből, és családi adózást vezessünk be, akkor nem olyan fontos, hogy családként vegyük figyelembe a jövedelmet. Tehát folyamatos ellentmondások következnek be ebben a jogszabályi javaslatban.
De mehetünk tovább. Amikor vagyonvizsgálatot rendel el a jogszabály, érdekes módon azt mondja, hogy 18 hónapra visszamenőleg meg kell vizsgálni, hogy valaki ingyenesen átengedett-e, magyarul ajándékozott-e ingatlant valakinek, de arról nem beszél, hogy ha valaki egy forintért eladta, és utána a készpénzt elvitték, akkor mi történik. Tehát olyan módon nyúl bele a rendszerbe a tervezet, ami önmagában hordozza a visszaélés lehetőségét és a kijátszás lehetőségét, mert azt senki nem vizsgálja, hogy utána az a pénz kinek a bankszámlájára kerül, vagy ki vesz belőle kötvényt, részvényt. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Csak az ajándékozást. De ráadásul az illetéktörvényben az illeték még olcsóbb is, ha visszterhes átruházás van, mint az ajándékozási illeték.
Aztán ehhez kapcsolódik még egy másik ilyen következetlenség is, hogy Török Zsolt képviselőtársam ugye azt mondta, hogy szeretnék megkönnyíteni a gyermektámogatások igénybevételét, hogy egy helyen kelljen intézni a dolgot, és ezért bevezet egy új fogalmat a jogszabály. Nevezetesen arról van szó, hogy azt mondja, hogy lakóhely meg tartózkodási hely, és ezeket lakcímként összevonja. Van nekünk egy '92. évi törvényünk, amely az állampolgárok lakóhely- és adatnyilvántartásáról szól. Ez pontosan nevesíti, hogy mi az, hogy lakóhely, és pontosan megfogalmazza, hogy mi az, hogy tartózkodási hely. Erre egy másik jogszabályban azt mondjuk, hogy egyébként életvitelszerűen lehet tartózkodni a tartózkodási helyen is, nem csak a lakóhelyen. Mert ugye lakóhelye mindenkinek van, annak is, aki albérletben van, annak ellenére, hogy nem lehet saját tulajdonú lakása, de tartózkodási helye nem mindenkinek van, és az életszerűtlen, hogy valaki rendelkezik egy lakóhellyel, amit a jogszabály előír, hogy ez az, ahol életvitelszerűen tartózkodik, utána egy másik jogszabály pedig azt mondja, hogy az is az, ahol egyébként csak úgy lakik, mert éppen ott lakik.
Ugyanakkor nem érdekli a jogszabályt egy hátrább lévő szakaszban, amikor pedig a családtámogatások kifizetésénél az Államkincstárnál egyszerűen azt mondja, hogy lakóhely. Ott meg már nem foglalkozik azzal, hogy esetleg valaki tartózkodási helyen is élhet. Tehát ezek a következetlenségek vannak benne folyamatosan a jogszabályban, és ezért emelek ki csak példákat belőle, mert ebből is látszik, hogy úgy össze van tolva ez a jogszabály, nincs ez végiggondolva semmilyen tekintetben sem.
Van még másik ilyen határozatlanság is benne. Például, amikor azt mondják, hogy valakinek a rendszeres szociális segélyét felülvizsgálati okból megszüntetik, akkor azt mondják, hogy akkor kell megszüntetni a folyósítást, annak a hónapnak az utolsó napján, amikor meghozták a határozatot. De egy ilyen államigazgatási határozatnak jogerőre is kellene emelkedni! Mi van akkor, ha ez a jogerőre emelkedési idő átcsúszik a következő hónapra? Tehát ilyen érdekes kérdések vannak benne.
Akkor a másik. A felülvizsgálatnál volt egy egyszerű szabályunk, hogy ha 10 százaléknál kisebb mértékben változott a jövedelem, akkor nem kellett figyelembe venni. Most ehelyett bejött egy ilyen csúszó elem, hogy három hónapig figyelik ezt a 10 százalékot. De ezt úgy fogalmazták meg, hogy ha három egymást követő hónapban 10 százaléknál nagyobb ez a változás. Ez alatt mit kell érteni? Minden hónapban az előző 10 százalékhoz képest is 10 százalék? Vagy pedig úgy kellene megfogalmazni, hogy három hónapon keresztül az eredetihez képest 10 százaléknál nagyobb növekmény áll fenn.
Állítólag könnyíteni akarunk az államigazgatási eljáráson. Plusz hatósági eljárásokat hozunk be a rendszerbe fölöslegesen. Végezetül, ha megengedik, egy nagyon egyszerű gyöngyszemet kiemelnék belőlük. A jegyzőnek hatósági bizonyítványt kell kiállítani ahhoz, hogy utána ő eldöntse, hogy a saját maga által kiállított hatósági bizonyítvány alapján valaki jogosult-e, mondjuk, szociális étkeztetésre vagy otthonápolásra. (Csizmár Gábor: Kapitális hülyeség, amit most beszél.) Ez így van leírva, államtitkár úr. Tehát lehet, hogy más volt a szándék, én ezt értem. (Csizmár Gábor: El kell olvasni az előterjesztést.) Folyamatosan erről beszélünk, hogy mást mutat a szándék, a szép beszéd, amit önök itt politikailag előadnak, de sajnos ide más van leírva. Tehát ha ezeket egy kicsit kipofoznánk, akkor lehet, hogy jobb lenne ez a jogszabály.
Köszönöm szépen. (Csizmár Gábor: El kell olvasni! - Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés