DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel vettem a kezembe az egyes szociális törvények módosításáról szóló T/3449. számú törvényjavaslat indoklásokkal együtt több mint hetvenoldalas irományát, ugyanis részint gyakorló háziorvosként, részint Kaposvár megyei jogú város önkormányzata népjóléti bizottságának tagjaként az elmúlt évek során számos, a törvény hiányosságai által okozott visszásságot tapasztaltam. Ezért engedjék meg, hogy a magam és a szociális szférában dolgozók nevében megköszönjem az előterjesztőnek, hogy több ponton is javította a jelenleg hatályban lévő szociális törvényt.

Például üdvözlendő, hogy ezentúl a vagyoni helyzettől függően folyósítja az állami normatívát a költségvetés, nyújt normatívát az önkormányzat és fizet térítési díjat az ellátott. Az önkormányzatok önállóságát növeli az a lehetőség, hogy amennyiben több támogatást képes nyújtani az ellátottaknak, csökkentheti az azok által fizetendő térítési díj összegét. Az önként vállalt feladatok körét persze lényegesen befolyásolja az önkormányzatok bevétele, ezek pedig - mint tudjuk - az utóbbi években csökkentek, míg a kötelező feladatok növekedtek.

A törvényjavaslat 23. és 24. §-aiban tárgyalt idősotthoni elhelyezéssel kapcsolatban azonban komoly orvosszakmai aggályaim vannak. A javaslat ugyanis nem életszerű, bevezetésével számosan kimaradhatnak az amúgy indokolt ellátásból. Akik nem tudják fizetni a lényegesen megemelt díjat, vagy gyermekeiket nem akarják kisemmizni, azok a házi ápolás keretein belül részesülhetnek csak ellátásban. Az idősotthonokban körülnézve, ott legtöbbször fennjáró, részben önellátásra is képes időseink laknak, akik sokszor a magányosság, a céltalan öregség elől is menekülve élnek a bentlakásos intézményekben. Bár a segítség elkél az idős ember otthonában, lényeges elem az, hogy közösségben, családias hangulatban töltik el utolsó éveiket. Ezt nem tudja pótolni a mégoly tisztességesen végzett házi ápolás sem.

Életszerűtlen és méltánytalan az az eljárás, amely szerint az idősotthonba jelentkezett ingatlanát válogatás nélkül, a család tényleges vagyoni helyzetének, az ingatlan forgalmi értékének differenciált figyelembevétele nélkül, s ennek következményeként a legszegényebbek egyre növekvő táborát is növelve, vagyonvizsgálati eljárás során kisemmizni szándékozik. Nyilván véletlenül. A százmilliós, több tíz milliós ingatlannal rendelkezők ugyanis rendszerint más módját választják időseik otthonokban történő elhelyezésére. A legszegényebbek, a kisméretű panellakással, falusi házikóval, tanyával rendelkezők néhány milliós ingatlana is semmivé válhat a sokszor nehéz körülmények között élő örökösök számára. Bizonyára nem ez volt a törvényalkotó célja.

Ezért méltatlannak tartom a vagyoni helyzet vizsgálatakor bevezetni szándékozott eljárást, hiszen az idős ellátandó korábbi ingatlanában élő gyermekei ezért utcára kerülhetnek az idősotthoni elhelyezés során. Kevés az a szülő, aki a gyermekét ilyen helyzetbe kívánja hozni, ezért bizony nem veszi majd igénybe az amúgy indokolt ellátást. Javasoljuk, hogy a törvényjavaslat külön vizsgálja az időskorú családjának, gyermekének, hozzátartozóinak vagyoni helyzetét. Amennyiben gyermeke, eltartója első lakáshoz jutó vagy a lakhatását életvitelszerűen másképp megoldani nem tudja, és az ő vagyonvizsgálata sem tár fel több tíz milliós, százmilliós vagyontárgyakat, a térítési díj számításakor ezen szerény ingatlanok ne képezhessék a térítési díj kiszámításának tárgyát, az időskorú ellátásának anyagi fedezetét. Ezzel a megoldással kiküszöbölhetők a családon belüli méltatlan helyzetek, kifejezi az idős örökhagyó szándékát, és az állam is jól jár, mert nem kell a lakás nélkül maradókról gondoskodnia szociális bérlakásépítés vagy támogatott lakáshitelek formájában. Ezért a vagyoni helyzet vizsgálatáról szóló 119/D. §-hoz kapcsolódó módosító indítványt kívánok majd benyújtani.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu