DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. A végszó Nyul képviselő úr félmondata. Teljesen egyetértünk ezzel a dologgal, csupán ha a költséghatékonyságát megnézzük egy krónikus ágynak, és megnézzük a szociális ellátásnak, akár az intézetnek, és megnézzük, hogy melyik milyen eredményű a szociális ellátás szempontjából, akkor van ez a 20:7-es arány. Tehát jóval drágább a krónikus ágy, mint a szociális ágy.
Amúgy nem ehhez szerettem volna hozzászólni, hanem ahhoz, amit Vojnik képviselő asszony mondott. Világos, tökéletesen egyetértünk vele: minden idős embert ott kell ellátni, ahol jól érzi magát, és ne húzgáljuk ki a gyökereiket. Igen, csak ebben a törvénytervezetben ennek pontosan a fordítottját látjuk. A fordítottját látjuk azért, mert felemeli a településeknél a kötelező feladatoknak a lélekszám szerinti számát, és utána a jegyző hatáskörébe utalja a későbbiekben ellátható feladatokat. De erre a költségvetési forrás pillanatnyilag nem biztosított.
Köszönöm szépen. (Csizmár Gábor: Ez teljes félreértés!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés