DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Cseresnyés Képviselő Úr! Figyelmesen hallgattam a hozzászólását, és kicsit meg is lepődtem rajta. Azt, hogy a gondozási szükségletet szakemberek állapítsák meg, ön ezt határozott kritikával illeti. Megbocsát nekem, képviselő úr, de az az analógia kínálkozik, mintha egy egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor az egészségügyi ellátó intézményben kikérnénk magunknak a diagnózis megállapítását.

Vagyis mégiscsak arról van szó, hogy valakinek dönteni kell az ellátási szükségletről, mert ebből a szociális törvényben nagyon sok minden következik. Megállapítja a támogatás mértékének a szükségességét. Megállapítja, hogy ha a támogatásra, az elvárt szociális szolgáltatásra napi több mint négy óránál nagyobb szüksége van valakinek, akkor ezt nyújthassák egy szociális otthonban is akár. Ha sürgős szükség van, átmeneti ellátásra szorul valaki, hiszen nagyon gyakran van úgy, hogy az állapota hirtelen rosszabbodik egy támogatásra szorulónak, akkor ezt haladéktalanul nyújtani kell.

Azt mondja a szociális törvény módosítása, hogy a megállapított ápolási szükségletnek megfelelő támogatást és ápolást az adott önkormányzat köteles nyújtani. Vagyis pont nem arról van szó, amit a képviselő úr mond, hogy az ápolási szükséglettel rendelkezőtől megvonják a támogatást. Ellenkezőleg! Arra szorítja az ellátókat ez a törvényjavaslatban megfogalmazott módosítás is, hogy senki ne maradjon ki a szociális alapszolgáltatásból, és ha kell, akkor az alapszolgáltatáson túl minden olyan segítséget megkapjon, amit a szociálisan rászoruló állapota, egészségi állapota szükségessé tesz. Remélem, hogy ebben legalább meg tudnánk egyezni, ha akarnánk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu