ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A különböző bányák, bauxitbányák bezárása után is ezek a tájrehabilitációk mind elmaradtak. Itt szeretném képviselőtársamnak is elmondani, hogy amit Katona képviselőtársam mondott, azt meg lehet úgy is oldani, hogy egyrészt amikor a nyitási vagy a művelési engedélyt kapja - most 30 százalékkal meg fog emelkedni a bányajáradék költsége -, akkor igenis 1 százalékot vagy 2 százalékot egy elkülönített alapba kell befizetnie vagy beraknia, másrészt amennyiben ő nem tudja a tájrehabilitációt végrehajtani, akkor adott esetben ezt a forrást úgy kell tekinteni, hogy kimondottan annak a területnek a tájrehabilitációjára kell fordítani.
A bizottság szorgalmazta annak idején, hogy tárjuk fel, hogy Magyarországon hány ilyen tájseb alakult ki - egyébként több ezer -, amelyekben a környezetvédelmi tárca részéről semmilyen lépés az égadta világon nem történt. Sőt mi több, vannak olyan területek, ahol a további nem oda való és nem bányászatból adódó veszélyes hulladékok is tárolásra vagy adott esetben lerakásra kerültek, és ezeknek sem fogható meg a rendezési formája.
Én is szeretném mindenképpen javasolni, és ebben is partnerek vagyunk Fónagy Jánossal együtt, hogy tényleg a parlamenti pártok közösen határozzanak meg egy olyan tájrendezési, tájrehabilitációs költségformát, amiben egyet tudunk érteni, és akkor adott esetben tényleg az engedélyt kapó számára kötelezővé tenni, nem úgy, hogy bejön egy nagy kalapba, abból szétosztani, és nem arra fog jutni vissza, amire annak valóban szolgálnia kell. Azt hiszem, ebben maximálisan egyetértünk.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés