HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban az élményben volt részem, hogy két órán keresztül hallgathattam a vitát anélkül, hogy hozzászólási lehetőségem lett volna. Nem szeretném bepótolni a kihagyott perceket, csupán két percig veszem igénybe a figyelmüket. Két dolgot szeretnék hangsúlyosan megfogalmazni, ami vagy elkerülte a figyelmünket, vagy pedig az elbeszélés miatt más-más megfogalmazást kapott.
Az egyik az, hogy mondjuk ki bátran, hogy forráskivonás lesz a rendszerből, méghozzá nem feltétlenül direkt, hanem indirekt módon. Államtitkár úr nagy erőfeszítéseket tett, hogy bizonyítsa, hogy forrásbővülés lesz. Az infláció mértékétől függően reálértékben nem változik a forrás mértéke, vagy pedig, ha kicsit nagyobb lesz az infláció, akkor bizony csökken a támogatás. De jövőre, két év múlva éppen az intézményekbe való bejutás nehézségei miatt mindenképpen az állami ráfordítás csökkenni fog. Ezt mondjuk ki bátran, ez ellen nem lehet védekezni. Kevesebben jutnak be az intézményekbe, kevesebb lesz a normatív támogatás.
A másik probléma - és ennek ma már szót adtam -: sajnos, nem lehet az alapellátás visszaszorításával, illetve a házi gondozás szinten tartásával ezt az egész kérdést kezelni. Növelni kell azt a forrást, amit a házi gondozásra, az otthonápolásra fordítunk. (Csizmár Gábor: Ezt tesszük.) Persze, az inflációt nem meghaladó mértékben, de ez nem elég. (Csizmár Gábor: Ez nem így van.) Itt radikális változtatásra van szükség.
Államtitkár úr, radikálisan változtatni, növelni kellene ennek a területnek a finanszírozását, akkor lehet hozzányúlni csak az intézményi ellátáshoz. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés