KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöket emlékeztetni egy dologra. Amikor a magyar parlamentben megszületett a privatizációs törvény, és az rendelkezett arról, hogy az egyes társaságokat milyen feltételek között és hogyan lehet privatizálni, illetve bizonyos részüket tartósan állami tulajdonban tartani, akkor még nem volt olyan európai uniós jogszabály, ami tiltotta volna például az aranyrészvény létét. (Babák Mihály: Nem kellett volna eladni az aranyrészvényeket!) Az aranyrészvény-szabályozás kellő védelmet adott ezekben a gazdasági társaságokban ahhoz, hogy az állam az érdekeit képviselni tudja ezekben.
(12.10)
Arra is emlékeznek a képviselő urak, hogy nemcsak Magyarországon, hanem számos, korábban is tag európai uniós tagállamban, így Belgiumban, Portugáliában, Spanyolországban is, milyen problémát és gondot jelentett ezeknek az elsőbbségi jogot szabályozó törvényeknek a módosítása, és számos bírósági döntést követően szűntek meg ezekben a tagállamokban is ezek a szabályozások.
Emlékeznek arra is, hogy milyen hosszú időn keresztül vitattuk itt a parlamentben ezt a jogszabályt, amíg végül is sikerült egy olyan szabályozást találni, amely bizonyos értelemben megoldotta ezt a problémát, de látjuk, hogy nem tökéletesen, hiszen azért került ez a jogszabály is most benyújtásra a parlament elé.
Én úgy gondolom, hogy ez a jogszabály szolgálja azt a célt, amit korábban az aranyrészvény megpróbált szolgálni, csak tartanunk kell magunkat a közösségi joghoz, és a közösségi jog csak a stratégiai jelentőségű társaságok esetében engedi meg az ilyen jellegű szabályozást, a képviselő úr által emlegetett társaságok esetében sajnos nem. Tehát ha ilyet tennénk, akkor számíthatnánk valószínűleg egy európai uniós (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) bírósági kezdeményezésre.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés