PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként, az általános vita utolsó hozzászólójaként szeretnék a Csáky András képviselőtársam által elmondottakhoz - aki az MDF vezérszónoka volt - néhány gondolatot hozzátenni.
Álláspontom szerint az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat kifejezetten az intézményi normatívák csökkentésére és differenciálására irányul, választás elé állítva az önkormányzatokat, illetve a civil és egyházi fenntartású intézmények vezetőit. A törvényjavaslat nem életszerű, elfogadása nagy zavarokat és kárt fog okozni, pont azoknak, akiknek érdekében - ezek pedig a legrászorultabbak - tárgyaljuk immár több órája ezt a benyújtott törvényjavaslatot.
Szándékosan nem kértem kétperces hozzászólásra lehetőséget az elmúlt három-három és fél órás vitában, amikor a családi pótlék kérdéséről volt szó, hiszen, ha megvizsgáljuk, a családi pótlék kérdéséhez mind Csizmár Gábor államtitkár úr, mind Bernáth Ildikó képviselőtársam a Fidesz részéről, és Mátrai Márta képviselőtársam is a Fidesz részéről hozzászólt. Mind a három képviselőtársam más-más szempontból világította meg, hogy helyes-e, hogy a családi pótlék folyósítása 2008. március 31-étől átkerül a Kincstárhoz.
Én a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azt tudom elmondani a Kincstár tevékenységéről, hogy a nemzeti civil alapprogram pályázatai tekintetében a Kincstár számtalanszor nem civilbarát módon járt el, és csak abban tudok reménykedni, hogy most majd az fog történni, hogy a Kincstár családbarátként fog eljárni; hiszen egy feles törvényről van szó, és biztos vagyok benne, hogy önök az igen gombot fogják megnyomni majd ennek a törvényjavaslatnak a végszavazásakor.
De nézzük, hogy mi is a probléma azzal, hogy a Kincstárhoz kerül át a családi pótlék folyósítása. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy egy informatikai fejlesztéssel, ami a Kincstárnál megtörtént, ezt a kifizetést meg lehet tenni. De ha a mostani napjainkat nézzük, igaza van Csizmár Gábor államtitkár úrnak abban, hogy az első nagy problémát, ami a munkahelyváltással jár - hiszen amikor az ember munkahelyet vált, akkor mindig le kell adni a papírokat -, ez az új konstrukció meg fogja oldani. De vajon megoldja-e a másik három problémát, például ami most szeptemberben is a családi pótlék tekintetében volt minden munkahelyen, és minden olyan munkavállalónál, akinek egy, kettő, három vagy akár több gyermeke van, fennállt? Mégpedig azt, hogy a törvényhez tartozó rendelet különbözőfajta határidőket tartalmaz, és ezeket a határidőket nem lehetett tartani. Vagyis csak úgy lehetett tartani, hogy több munkaadó, fogalmazzunk így, szemet hunyt afelett például, hogy vannak olyan egyetemek, főiskolák, ahol hiába van határidő, hogy mondjuk, 10-éig le kell adni a beiskolázási papírt, az egyetemek és a főiskolák esetében Magyarországon a mai napig is van több, amelyik nem adta ki ezeket az igazolásokat. Ha utólag adja le a munkavállaló, akkor ez azt jelenti, például Újpestről is kaptam ilyen panaszos levelet, hogy mit tegyen a választópolgár abban az esetben, ha pár ezer forintot el fog veszíteni, mert a munkahelyén nem tudta határidőre leadni ezt a bizonyos igazolást. Itt a munkahelyek e tekintetben sok esetben elnézőek voltak, és utólag fogják majd betenni a papírt. Hiszen ezen munkavállalók gyermekeinek jár a magasabb családi pótlék, viszont a rendeletben rögzített dátumot egész egyszerűen az egyetemek és a főiskolák nem tudták tartani, mert sok helyen még nem zárult le annak az időszaka, amíg eldől az, hogy valaki egyetemista vagy főiskolás lesz. Ez jövő héten fog lezárulni.
Tehát ezekben az esetekben, ami a tanulmányi év eleje, vagy az újabb gyermek születése, vagy esetleges tanulmányainak a befejezése, mondjuk, év közben, ez az új konstrukció nem jelent jobb megoldást. Én mindenféleképpen a családok szempontjait szeretném érvényesíteni.
(16.50)
Azt szeretném, hogy a családok ne járjanak rosszabbul, sok esetben akár néhány ezer forinttal, és abban csak reménykedem, hogy a Kincstár ezt a feladatot jobban meg fogja oldani, mint az NCA-pályázatok kezelését. Egyben kérem az államtitkár urat, hogy amikor majd megalkotják a törvényt, és a hatályos rendeletek is hatályba fognak lépni, akkor a dátumoknál figyeljenek abban a tekintetben oda, hogy ma sok egyetem és főiskola nem tudja tartani ezeket a dátumokat, és sokan elveszíthetik a támogatási összegüket.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés