GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, hogy közbekiabáltam, de azt kérném, Révész Máriusz, ha nem ért hozzá, kérje már meg a kollégáit, elmagyarázzák. A 219. oldalon tessék kinyitni az ÁSZ-jelentést, ha nem hisz a kormánynak. Szó szerint le van írva, hogy nyugdíjas fogyasztói kosár, nettó átlagkereset-kiáramlás, év elején 4,3 százalékos nyugdíjemelés, november 1-jétől visszamenőleg nyugdíjemelés, ez összesen 5,6 százalék. Ön mondott 3 százalék körüli inflációt, ugye, akkor igaz, amit a következő oldalon írnak, hogy reálértéken 3 százalékkal növekedett a nyugdíjasok pozíciója.

Megmondom, hogy miért nem tudja matematikailag összeadni: azért, mert abban a számban, amiről az előbb beszéltem, az 5,6-ban nincs benne a tizenharmadik havi nyugdíjnak a 2006-ra eső értéke, és nincs benne a 2004-ben meghirdetett nyugdíjkorrekciós programnak a 2006-ra esedékes része, az 5 százalékkal megnövekedett özvegyi nyugdíj, és az a réteg, akiknél egyéb korrekciós számítás van.

(16.00)

Összességében ennyiben kötődik, de egy újabb kétpercesben fogok majd reagálni az előző kétpercesre. Ez 23,5 milliárd forint többletkiadást jelentett a költségvetésben.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu