KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Az őszödi beszéd számokban", azt hiszem, elég találó és kifejező címadás lenne mostani hozzászólásomnak, kérem, hallgassák meg.

A zárszámadás országgyűlési vitája évek óta nem tartozik ünnepeink közé. Az utóbbi zárszámadások nem az ország perspektíváinak javulásáról, kiemelkedő teljesítményeiről szólnak, hanem valójában az ország helyzetét romboló eseményekről számolnak be. Kiderül belőlük, hogy a költségvetést gyakorlatilag nem tervezte be a kormány, ebből eredően ezt be sem lehet tartani. Mindezt a kormánykoalíció általában lelkes örvendezéssel hagyja jóvá, fogadja el. Így lesz ez a jelen törvényjavaslat esetében is.

A törvényjavaslatról összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a kormány nem gazdálkodott felelősen az adófizetők pénzével, másrészt, hogy a 2006. évi költségvetés fényévekre áll az előttünk lévő jelentésben összefoglalt tényektől. Miről is számol be ez a 7-8 ezer oldal és a hozzá kapcsolódó ÁSZ-jelentés? Valójában arról, hogyan sikerült, illetve mennyire nem sikerült megtervezni a makrogazdasági pályát és az ennek tényszerűen alárendelt közkiadásokat 2005 őszén. Igaz, 2005 őszén választásokra készült az ország, választásokra készült a kormánykoalíció, ezért a tényekkel és a lehetőségekkel nem megegyező, látszat-költségvetési törvényjavaslatot fogadtatnak el az Országgyűlésben.

Ehhez tartozott a Magyar Országgyűlés történetének eddig páratlan törvényhozási blöffje, nevezetesen az öt évre több mint 1000 milliárd bevételcsökkentést előirányzó adótörvény, amiből 300 milliárd forintnyi adócsökkentés a tervek, illetve a törvény szerint 2007-re esett volna. Gondolom, a kormány és a kormánykoalíció képviselői ugyanúgy tudták, mint a hazai és külföldi makroközgazdászok, hogy ennek a nemzetgazdaság Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok okozta, súlyossá vált helyzetében semmi realitása nincs. Az MDF ellenzéki pártként az adótörvények akkori vitája során szóvá tette, hogy a tervezett adócsökkentés tovább fogja súlyosbítani a nemzetgazdaság helyzetét, de a kormánypárti képviselőtársak és a kormány képviselője mind a Házban, mind a sajtóban látványosan bizonygatták saját igazukat.

És mi lett az eredmény? A konvergenciaprogram, ami a pillanatnyi állás szerint 1,2 százalékra csökkentette a gazdasági növekedést, 6 százalék reálbércsökkenést idézett elő, felpörgette az inflációt, és még sorolhatnám. A szebb időkre valószínűleg addig várhatunk, amíg a következő választások előtt újabb felelőtlen költekezésbe nem kezd a kormány, amely ugyanis a nemzetgazdaság versenyképességének javításáról az elmúlt években megfeledkezett, gazdasági eredmények tehát automatikusan nem várhatók. És mi lett az adótörvényekkel? Nyilvánvaló, hogy ezek is csak a hamis választási program törvényerőre emelt részei voltak, amit a választás után valójában hatályon kívül helyezett a kormány. Mint tudjuk, a 2006. szeptember 1-jén életbe lépett adó- és járulékintézkedések következtében négy hónap alatt 150 milliárd többletbevételhez jutott a költségvetés, ami, ha az egész esztendőre átszámítjuk, 450 milliárd forintos adó- és járulékemelést jelent, az ígért 300 milliárd forintos adó- és járulékcsökkentéssel szemben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadásról elég nehéz beszélni, mivel a 2006. esztendő során két módosításon esett keresztül, amiből a másodikat 2006. december 22-én hirdették ki. Hozzászólásomban természetesen az eredeti költségvetésről beszélek, mert egy kicsit nevetségesen hangzik, hogy a kormány nem egészen két héttel a tárgyév befejezése előtt fogadja el az ország költségvetését. Hozzáteszem, és erről majd még néhány számot is mondok, hogy ez az utolsó költségvetés-módosítás sem sikerült jól, ami azt bizonyítja, hogy ennek a kéthetes periódusnak az áttekintése is meghaladja a kormány képességét. (Domokos László: Alkalmatlan.) A 2006. évben az eredeti törvényjavaslathoz képest az államháztartás egészének hiánya 40 százalékkal, egészen pontosan 39,1 százalékkal lett magasabb, végül 2199 milliárd forinton állt meg, a hiány az államháztartás helyi szintjén 449,7 százalékon teljesült, illetve nem teljesült. Ez az eltérés döbbenetes.

A hiány növekedésének kétharmada a költségvetés nem tervezett kiadásnövekedésével volt összefüggésben, amelyet illett volna a tervezés időszakában előre érzékeltetni. Az eltérés tehát nem elsősorban a közszféra túlköltekezése miatt következett be, hanem abból, hogy a tervezésnél nem a tényekből indultak ki, illetve abból, hogy nem kezdődtek meg a reformok, mert példának okáért az államháztartás nagy ellátórendszereire fordított kiadások 2006-ban is emelkedtek, annak ellenére, hogy az év második felében az államháztartás helyzetét javító intézkedések történtek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon.

Összehasonlítva a 2006. évi költségvetés december 22-én kiadott számait a zárszámadás adataival, megállapítható, hogy a tervezett kiadások 580 milliárddal, a tervezett bevételek pedig 367 milliárddal térnek el egymástól, amit nem nevezhetünk túl nagy eredménynek. Nagyon magas az eltérés az Egészségbiztosítási Alapnál, a Nyugdíj-biztosítási Alapnál, az elkülönített állami pénzalapoknál, és óriási az eltérés a helyi önkormányzatok esetében.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

(15.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A felelőtlen költekezés, illetve a deficit 40 százalékos emelkedése következtében természetesen az államadósság is jelentősen megemelkedett. A központi költségvetés bruttó államadóssága 2006 végén a tervezett 14 206 milliárd forinthoz képest 436,7 milliárd forinttal magasabb, 14 705 milliárd forint volt, ami a 2005. évi szintet 15,2 százalékkal haladta meg.

Megjegyzem, hogy az államadósság 2002 óta folyamatosan nagy tempóban emelkedett: 2002-ben 19,5 százalékkal, 2003-ban 14,8 százalékkal, 2004-ben 9,5 százalékkal, 2005-ben 10,1 százalékkal nőtt, és így jutottunk el a GDP arányában mért 62,4 százalékos értékhez.

Ma már a kormány is látja, hogy ez tarthatatlan, ezért a legutóbbi költségvetési törvényben már előírta, hogy a költségvetés elsődleges egyenlegének pozitívnak vagy nullának kell lennie, mert máskülönben az adósságállomány és az éves 1000 milliárd fölötti kamatteher csökkenésére nem számíthatunk, arról nem is beszélve, hogy mindezek miatt Brüsszel is joggal csóválja a fejét.

A kidolgozás alatt álló új közpénzügyi törvényjavaslat legfőbb törekvése, hogy ezt az államadósságot fokozatosan csökkentse, ami az adott szituációban helyes irány, de fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mindez a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok nélkül nem jelentkezett volna ilyen drámaian. Akkor pedig arról gondolkodhatnánk, hogyan kell a jelenlegi és a jövőbeni megszorítási politika helyett a nemzetgazdaság fejlődése és a lakosság jólétének emelése érdekében megfelelő közpénzügyi politikát folytatni.

A költségvetés kézben tartásának hiányosságát mutatja az is, hogy az elmondottak következtében a pénzügyminiszternek az éves finanszírozási tervet az év során ötször kellett módosítania. A finanszírozási igényt ugyanakkor mérsékelte a privatizációs bevételek tervhez viszonyított többlete.

A helyzetet rontotta, hogy a kormány autópálya-építési trükkje nem jött be, és ezért a költségvetés terhére, két átvállalással összesen 438 milliárd forintot kellett jóváírni, vagyis ezzel is növekedett az amúgy sem csekély adósságállományunk.

A központi költségvetés kiadási oldalának szerkezete lényegében az előző évek tendenciáját követte, vagyis továbbra is rossz volt. Nem erősödött a közpénzek előre meghatározott célok szerinti elosztásának aránya. A közpénzek felhasználásának nyomon követhetőségét és átláthatóságát, az évek közötti összehasonlíthatóságot különösen rontotta az egyre sűrűbben jelentkező kormányzati struktúraváltásból eredő módosítások hatása.

Az Állami Számvevőszék szerint, és ezzel az MDF is egyetért, a kormányzati struktúraváltások és szerkezetátalakítások általában nem kidolgozott koncepciók mentén valósulnak meg, ezek mögött az átlagember sok logikát nem talál. Az új kormány megalakulásával természetesen indokolhatók a struktúraváltások, már annak, aki elfogadja ezeket, de még nagyobb baj, hogy ezek 2006 végéig sem fejeződtek be, ami mindenképpen gondot jelent az új tárcák feladatainak megfelelő összehangolásában.

Az átalakítások során sokkal inkább az átszervezésekre ügyeltek, és szinte teljesen figyelmen kívül hagyták a pénzügyi változtatásokat, holott az adóforintok elköltésének átláthatósága egy kormány szempontjából mindenképpen alapvető feladat.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2006 folyamán az elmondottakból eredően is sok helyen nem készítették el határidőre a beszámolókat, nem kezelték szabályszerűen a megszűnő szervezetek bizonylatait.

Nehezítette a közpénzek nyomon követhetőségét az is, hogy a minisztériumokban és más intézményeknél annyira leépült a belső ellenőrzési rendszer, hogy az elszámolások és a beszámolók megbízhatósága kérdéses, lásd az Állami Számvevőszék véleményét is. Ebből eredően - és az ÁSZ-véleményben erről egy részletes felsorolást is találunk - a számvevők sok helyen vissza is utasították a beszámolókat.

Egészen sajátos, hogy a nagyságrendjüket illetően meghatározó jelentőségű EU-forrásokat és a hazai társfinanszírozással megvalósuló fejezeti kezelésű előirányzatokat a fejezetektől - az irányító hatósági feladatokkal együtt - áthelyezték az EU-integráció fejezetéhez. Ez önmagában véve nem rossz dolog. A szokatlan az, hogy a zárszámadási törvényjavaslatban a tárcák szintjén jelenik meg a pénzeszközök felhasználásáról szóló beszámolás, annak ellenére, hogy az érintett tárcáknak a pénzügyi folyamatokkal kapcsolatban a jogosítványuk megszűnt.

A zárszámadás korábbi években is tapasztalt hiányosságai sok területen fennmaradtak. Nem jelenik meg benne például a hosszú távú kötelezettségvállalások állománya, illetve a közvetett támogatások bemutatása. A zárszámadási dokumentum szerkezetileg nehezen átlátható, az ÁSZ-jelentés szerint átláthatatlan, és ez nagy hátrányt okoz a döntés-előkészítések támogatásában. A zárszámadási törvény előterjesztésére vonatkozóan nincs teljes körű tartalmi, szerkezeti szabályozás, véleményünk szerint ezt szabályozni kellene, illetve összhangba kellene hozni a költségvetési törvények ma ugyancsak gyenge lábon álló prezentációs előírásaival.

A költségvetési törvény végrehajtásának, a szocialista és szabad demokrata közpénzkezelésnek az egyik legnagyobb problémája, hogy az államháztartási törvényt kellő mértékben szétverték. Az így kialakult helyzet nagy szabadságot biztosít a mindenkori kormányok számára az előirányzat-átcsoportosítások, illetve egyes előirányzatok előirányzat-módosítás nélküli túlteljesítése tekintetében.

Végül is a zárszámadási törvény, mint ahogy már említettem, az egész költségvetést és ennek a sokszori módosítását egyszerűen felülírja. Mindezek következtében az Országgyűlés törvényalkotó szerepe a költségvetés területén formálissá válik, a végrehajtó hatalom, a kormány gyakorolja ezt, véleményünk szerint jogellenesen. Mindennek semmiféle szankciója nincs, ezért valószínűleg helyes lenne valamilyen magasabb szinten, például az alkotmányban, egy közpénzügyi fejezet keretében a tárgyban megszorításokat tenni.

Összességében az Állami Számvevőszék a zárszámadáshoz fűzött megállapításaiban 105 javaslatot tett a helyzet javítására. Ezekkel a javaslatokkal az MDF egyetért, bár hozzátesszük, hogy most kimaradtak azok a fontos és alapvető kérdések, amelyek a költségvetés egészének készítését és végrehajtását befolyásolják. Feltételezzük, hogy ez azért történt így, mert az Állami Számvevőszék elkészített egy, a közpénzügyek kezelésének átfogó változtatására vonatkozó javaslatot, és hasonló előkészítő munkát folytat a Pénzügyminisztérium is. Mindebből az következik, hogy ezek a munkálatok talán reményt keltőek lehetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva: a 2006. évi zárszámadás, ahogy talán a Számvevőszék elnöke fogalmazott, egy tükörkép az ország tavalyi költségvetéséről, és teszem hozzá: a kormány tevékenységéről, koncepciótlanságáról, sodródásáról a kontrollt vesztett nemzetgazdasági folyamatok között. Az okozott káoszt a benyújtott zárszámadás pontosan rögzíti.

Többször is érintettem és a számvevőszéki jelentés is utalt rá, hogy sokan egy új és korszerű közpénzügyi törvénytől várják a megoldást. Ez annyiban biztató, hogy úgy tűnik, mintha a kormány is észrevette volna, hogy ez így nem mehet tovább.

A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal, hogy a közpénzügyekkel való gazdálkodást korszerűbb módon, a hiánykorlátok tekintetében határozottabban és több évre előre szabályozzák és egyebek, de a fő kérdés nem ez. A fő problémát a költségvetés esetében az okozza, hogy a kormány a zárszámadások sorozatában fellazította az államháztartási törvényt, illetve a maradék laza törvényi előírásokat sem tartja be. Erről szól ez a mai ülés is. Ez a különbség az elmélet és a gyakorlat között.

Semmi garanciát nem látunk például arra, hogy ez a koalíció egy újabb törvényt be fog majd tartani.

(15.20)

Legfeljebb egy időre elvonódik a figyelem erről a nehéz századelőről, aminek alapvető problémáit vezetésre alkalmatlan politikusai okozzák.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu