ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját akár itt, az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 7. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella jegyző asszony és Hende Csaba jegyző úr lesz segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy ne mulasszák el csipkártyájuk olvasóba helyezését.

Tisztelt Képviselőtársaim! Először mandátumigazolás és képviselői eskütétel következik. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy Kis Zoltán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, az alkotmány 20/A. § (1) bekezdés d) pontja alapján országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott. A megüresedett képviselői helyre a Szabad Demokraták Szövetsége Velkey Gábor Dániel urat jelölte.

A mandátumvizsgáló bizottság az ülést megelőzően tanácskozott, és a választási iratok alapján megállapította, hogy Velkey Gábor Dániel megbízólevelének szabályszerűsége fennáll. Így megadom a szót Géczi József Alajos bizottsági elnök úrnak, aki a mandátumvizsgálat eredményéről a Házszabály 7. § (2) bekezdésének megfelelően megteszi jelentését a tisztelt Országgyűlésnek. Öné a szó, bizottsági elnök úr.

Forrás: parlament.hu