JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Így e kései órában nem szívesen kértem szót, de mégis muszáj, mert azt hallom, hogy az erőszakszervezetek címén a bírákkal és ügyészekkel kezdődik a felsorolás. De kérem, ez mégiscsak a magyar parlament! Tessék szíves észbe kapni! Nem mindegy az, hogy független szervezeteket erőszakszervezetnek minősítünk vagy nem.
Vagy mondok mást: amikor arról beszélünk, hogy a nyugállományba vonulás feltételeinél jön egy kedvező, választható rendszer, akkor képviselőtársaim a fiatalokra való hivatkozással utasítják el ennek a törvénynek az általános vitára való alkalmasságát. No persze az is fontos, de ezek már nem a fiatalok - már bocsánat -, hanem éppen azok, akik nyugdíjba készülnek. Persze, ezek sem idősek, és nagy szükségünk van rájuk, de másról szól a dolog, mint amiről beszélni tetszenek.
Arra kérek mindenkit, főleg azokat, akik ilyen vadakat mondanak - noha ez egy késeinek számító óra -, mégis próbálkozzunk úgy tenni, hogy ez egy komoly emberek nyugdíjba vonulási lehetőségeinek a bővüléséről szóló törvényjavaslat, és maradjunk a tárgynál.
Meg kell jegyeznem azt is, hogy Karsai Péter nagyon udvarias kritikáját vettem - igaz is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés