DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Én is reagálni szeretnék két kérdésre, a Hoffmann Rózsa képviselőtársam által elmondottakra.

Zsuzsa egyrészt elmondta az egészséges életmóddal kapcsolatos programnak egy részét, de el kell mondjam, hogy igazából ennek jelentősége nemcsak a 40 nyertes iskola szempontjából van, hanem ez alapján elkészült egy olyan ajánlás a minisztérium részéről, amely minden iskolához eljutott, és ez az ajánlás nagyon komolyan tartalmazta azokat a feltételeket, hogy egy adott intézményvezető amennyiben olyan helyzetbe kerül, hogy szerződést kössön büfékkel, illetve étkezést szolgáltató cégekkel, akkor ennek a szerződésnek a feltételéül szabhassa mindazokat az elvárásokat, amelyek ennek a programnak a során elkészültek.

(12.30)

Tehát úgy gondolom, hogy ennek a jelentősége lényegesen nagyobb, mint az a 40 iskola, amely egyébként programszerűen is elnyerte a támogatást. Azt gondolom, ennek mindannyiunknak örülni kell.

A másik, amire reagálni szeretnék, a szakképzési előkészítő program. El kell mondanom, valóban egyébként egyetértünk azzal, hogy itt nem a nagy problémákkal küzdő szakiskola több mint tízezer diákjával kapcsolatos probléma vetődik fel, hanem azoknak a tanulóknak a megsegítése, akik 16 éves korukig nem végezték el az általános iskola 7., 8. vagy akár 5-8. osztályát sem valamilyen oknál fogva, akár egészségügyi, tanulmányi, szociális problémáik miatt. És ez a 23 intézmény, amely ebben részt vett, ezt vállalta fel, hogy párhuzamosan az általános iskola befejezésével előkészíti a gyerekeket a szakképzésre, és együtt biztosítja e két feltételt.

Valószínűleg még többre lenne szükség, de más a pedagógiai feladata és célja, mint egyébként a szakképzésnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu