DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt a jegyzőkönyv és az utókor kedvéért szeretném leszögezni, hogy sajnálatosnak tartom azt, hogy a kormány és a kormányoldal a saját 2006-os költségvetésének zárszámadását oly mértékben veszi komolyan, hogy egyetlen kormánytag, szerencsétlen, akit idetettek, és végig kell ülje ezt a vitát, van jelen, és egyetlen képviselő az MSZP részéről. (Göndör István: Kettő. - Domokos László: Majd kapsz szót, ahogy szoktad mondani.) Ez jellemzi a helyzetet, ilyen mértékben gondolja a kormányoldal megvitatni azt a kérdést, amit ide, a parlament elé hozott. Ez a parlamenti demokrácia megcsúfolása. Ezt szeretném rögzíteni, mielőtt még néhány kérdéshez hozzászólnék.

Az éves zárszámadás sok mindenre alkalmat ad, tükröt tarthatunk saját magunk elé és a kormány elé is, vagy mondhatjuk azt is, amit talán Gyurcsány Ferenctől idéznék, hogy a számok mögötti szándékokat keressük mindig. Nem egyszerűen tartozik-követelről van szó, ahogy ezt államtitkár úr szereti beállítani, hogy kérem szépen, a terv és a tény hogyan illeszkedik egymáshoz, hanem bizony az ilyen vita arra való, hogy lássuk azokat a folyamatokat, amelyek zajlanak az országban, és vitassuk meg, hogy jó irányba megyünk-e, ha ezek szerint a folyamatok szerint intézzük az ügyeinket. Úgyhogy ebből a szempontból szeretnék az agrárium és a vidék kérdéséhez hozzászólni. Szeretném tehát még egyszer megállapítani, hogy az agrártárca részéről senki nem méltatta a vitát annyira, hogy meghallgassa, mi az ellenzék véleménye az agrár- és vidékfejlesztési ügyekről.

Nyilván az egészet nem lehet áttekinteni, de talán összességében annyit érdemes leszögezni, mert mindig azt szokták mondani, hogy a vidéknek sose ment ennyi pénz, mint amennyi most, hogy miközben egyik évről a másikra az európai megállapodás alapján kénytelen emelni a tárca a költségvetést, aminek jó része európai forrásokból származik, a magyar költségvetés, azon túl, amit a magyar adófizetők pénzéből befizetünk az Európai Közösségnek, folyamatosan kivonul az agrárium és a vidék finanszírozásából, ahelyett, hogy egy minőségi szerkezetváltáshoz ott hagyná legalább a nemzeti támogatások jogcímén azt a forrást, ami korábban már megvolt az agráriumban. Az utolsó békeévben 200 milliárd forint fölött volt az agrárium költségvetése, ez a 2003-as év, 210 milliárd forint volt, és most azt látjuk, hogy 149 milliárdnál tartunk, egyenletes, tartós kivonulása van a magyar vidékből a magyar költségvetésnek.

Általánosságban ezt szeretném leszögezni, de két témát szeretnék kiemelni, ami a tendenciák szempontjából katasztrófára utal. Az egyik dolog a szellemi infrastruktúra leépítése. Elképesztő, ami ezen a vonalon 2006-ban lezajlott! Most nem arról beszélek, amire Mihályi Péter utalt, hogy a postákat, az iskolákat és mindent fel kell számolni a vidéken, nem ilyen általánosságban szeretnék a vidék infrastruktúrájáról beszélni. A szellemi infrastruktúráról, konkrétabban az agrárium infrastruktúrájáról beszélni, bár az is megérne egy misét, hogy hová vezet az az irány, amit az államreform-bizottság volt tagja, jelenleg az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának oszlopos tagja és egészségügyi miniszterjelölt úgy fejezett ki, hogy a falu egy középkori hagyomány, és nincs rá szükség. Az intézkedésekből látszanak ezek a tendenciák, de most nem erről az általános összefüggésről szeretnék beszélni, hanem az agrárium infrastruktúrájának felszámolásáról.

A génbankok, a kutatóintézeti hálózat totális szétverése, a szakiskolák felszámolása és a közművelődési intézmények, vagyis a szellemi infrastruktúra felszámolása, amelyek alapján minőségi szerkezetváltást lehetne az agráriumban végrehajtani, s amely mentén meg lehetne erősíteni a vidék társadalmát. 2006, nyugodtan leszögezhetjük, az öncsonkítás éve, a totális szétverés éve, az intézményrendszer totális szétverésének éve; jól illeszkedik ahhoz a tendenciához, amit az egyéb infrastrukturális, a vidék megítélését jelentő infrastrukturális intézkedések mutatnak. Néhány példát szeretnék mondani, mit vert szét 2006-ban a tárca a szellemi infrastruktúrát illetően. Megszünteti a Kisállat-tenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézetet, annak önállóságát és a tápiószelei Agrobotanikai Intézetet. A génbankjaink vannak itt, uraim, a minőségi szerkezetváltozás lehetőségei, az őshonos állatfajaink génkészletei találhatók ezekben az intézményekben! Ráadásul a tápiószelei Agrobotanikai Intézetnek először csak az önállóságát szüntette meg, amint most hallani a legújabb fejleményt, valószínűleg megszűnik az egész. 2006. január 1-jével megszüntették ezeknek az intézményeknek az önállóságát.

Majd jött a 2118/2006. kormányhatározat, felszámolás, illetve annak előkészítése történt meg a következő területeken. A Konzervipari Kutató Intézetet megszünteti. Felszámolásra előkészíti a szakiskolákat - Lengyel, Sopron, Jánoshalma, Kétegyháza, Villány, Budapest szakiskoláinak a megszüntetését. Privatizálja a gazdasági társasággá alakítottak közül az Országos Húsipari Kutató Intézetet, a gyümölcstermesztés összes kutatóintézetét, négy kutatóhelyről van szó a törzsültetvényekkel együtt - Érd, Cegléd, Fertőd, Újfehértó. Gazdasági társasággá alakítja, majd privatizációra előkészíti az Állami Ménesgazdaságot, a szőlészet-borászat teljes kutatóintézeti hálózatát, törzsültetvényestül - Badacsonytomaj, Kecskemét, Eger, Pécs. Ezek a kitörési területek, uraim! A saját genetikai alapjainkat számoljuk fel, és a saját szellemi infrastruktúránkat szüntetjük meg ezen a területen!

(19.10)

Eszköztelen állam. Miért van szükség akkor az államra, tessék mondani, ha az összes eszközét fölszámolja, amivel hatni tudna a folyamatokra?

Ami a költségvetést illeti, 2005 mit mutat ebből a szempontból? A kutatási-fejlesztési intézményrendszer költségvetését 21 százalékkal csökkenti egyetlen év alatt. A szakoktatás, tanácsadás költségvetését 18,8 százalékkal csökkenti. 1745 főt épít le, 12 százalékkal csökkenti a létszámot ezekben az intézményekben.

Államtitkár Úr! Az agrárkutatás támogatására megtippelné, hogy mennyi pénze volt a tárcának? 60 millió forint! 60 millió forint ment a tárcán keresztül agrárkutatásokra. Az agrár-felsőoktatás létszámát, az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát - ami szintén a szellemi infrastruktúra alapja, mínusz 30 százalék az eredmény 2006-ban - 30 százalékkal csökkenti az egyetemeken.

Maga a tárca állapítja azt meg, hogy radikális csökkentés történt a felnőttképzés támogatásában.

Súlyosbítja a helyzetet, államtitkár úr, hogy egyidejűleg zajlik az akadémiai kutatóintézeti hálózat fölszámolása. Tudja ön is, ugyanaz az ingatlanspekuláció van az események mögött. Mondok egy példát önnek. A Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetet, ami több mint száz éve fönt van Budán a Körszálló fölött - az a szerencsétlensége, hogy nagyon jó helyen fekszik, és egy régi, értékes ingatlan, államtitkár úr, én ezt készséggel elfogadom, nagyon szép helyen van az az intézet -, a terv az, hogy onnan kiviszik, és benyomják Martonvásárba. A Növényvédelmi Kutató Intézetnek ugyanez a baja - valószínűleg rossz helyen van -, azt is be Martonvásárba, Tápiószelét be Martonvásárba. Hat intézete van már csak az agrárkutatásnak összesen, és ezeknek az összevonása zajlik. Mire akarják alapozni a minőségi szerkezetváltást? Mondják meg nekem! Vagy valóban Nyugat-Európa hátsó udvara akarunk lenni? Négermunkások? Hát nem erre predesztinált a magyar, Kárpát-medencei adottság. E nélkül a szellemi infrastruktúra nélkül pedig képtelenség átalakítani azt a tömegtermelő, elhibázott irányú mezőgazdaságot, amiről itt miniszter úr is időnként beszél, hogy a volumeneket kéne nekünk növelni. Egyáltalán nem a volumeneket kell növelnünk, a hozzáadott értéket kell növelnünk, értékben kell növelni a kibocsátást, ahhoz pedig szellemi infrastruktúra kell, és ebből a szempontból indifferens kell hogy legyen az államnak, hogy ki milyen ingatlanra hol spekulál.

Önök azt mondják, hogy tudásalapú társadalom. Nesze neked, tudásalapú társadalom, ahol a tudás megszerzésének a bázisai, annak a tudásnak a bázisai, amire építve lehetne az átalakítást végezni, egy év alatt szinte semmivé válnak! Erre mondja az ember, hogy elképesztő rombolás zajlik az agrárium és a vidék intézményrendszerét illetően.

A másik kérdés, amihez szeretnék hozzászólni, amit nemes egyszerűséggel miniszterelnök úr meg Bajnai úr és mások is úgy szoktak mondani, hogy itt soha nem látott lehetőségei lesznek a magyarságnak, merthogy annyi pénz ömlik ide be, hogy tényleg soha nem volt még ennyi. Államtitkár Úr! Nem ez az alapkérdés. Az is fontos persze, hogy mennyi pénz ömlik be egy országba, én készséggel elfogadom. Az a kérdés, hogy azokhoz jut-e, akikhez kell jutni az egész társadalom, a közjó szempontjából. És itt már vannak aggályaim.

Azt lehetne mondani, az európai forrásoknál nemcsak arra gondolunk, hogy direkt módon elterelik, mondjuk finoman, a forrásokat, nemcsak a zuschlagokról van itt szó, bocsánatot kérek. Az egy direkt lopás, az egyszerűen a törvényen kívüli tevékenység. De van ennek törvényes módja is, tudja? Olyan játékszabályokat kell beépíteni a források elosztásába, hogy csak célcsoportokhoz jusson, és utána azt lehet mondani, hogy kérem szépen, hát a törvények szerint jártunk el, hát ezek a szabályok.

És tudja, hogy hogyan alkotják meg a szabályokat a pénzek elosztására, államtitkár úr vagy Göndör úr, MSZP? Tudja, hogyan alkotják meg? Monitoringbizottságot hoznak létre az európai források elosztására. A monitoringbizottságba pedig köztisztviselőket ültetnek be, kötelező szavazással. Az előterjesztő államtitkár odahozza a tervet, és azt mondja, hogy így akarom elosztani a forrásokat, kérdezem a monitoringbizottságot, egyetért-e, és kötelező szavazás van a monitoringbizottságban. Utána az államtitkár úr mosolyogva mondja nekem a monitoringbizottságban, hogy látja, professzor úr, hát hiszen a többség nem ért egyet önnel. Próbálna meg egyetérteni velem - azonnal kirúgnák. Mert a monitoringbizottságokban, az irányító hatóságban az önök emberei ülnek. Hát micsoda kicsavarása ez az európai ellenőrzési rendszernek? A monitoringbizottságnak az a dolga, hogy fölügyelje a pénzek elköltését, és a játékszabályokat meghatározza. Az nem lehet az előterjesztő embere! Hát micsoda munka ez?

Tehát nemcsak direkt forráselterelés folyik, nemcsak a zuschlagozásról van itt szó, hanem arról van szó, hogy a magyarság elől bizonyos szűk csoportok érdekében elterelik a forrásokat, törvényesen. Törvényre emelik ezt a forráselterelést. Ennek a példáját látjuk a 2004-2006-os időszak európai forrásainak elköltésében. Bajnai úrral jó lenne ezt a kérdést is megvitatni egyszer. Mondok példát erre hamarosan. Az AVOP-ot szeretném idehozni, az agrár- és vidékfejlesztési operatív programot, hogy a saját területünkről hozzuk a strukturális alapokból a példát.

Érdekes, még azért előtte két mondatot megér a dolog, hogy ha összehasonlítjuk Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor elképzelését az agrárpénzek elosztásáról. Gyurcsány Ferenc volt szíves azt mondani, hogy mit akarnak ezek a parasztok, hát mindegyik 2 millió forintot kap. Itt valamelyik MSZP-s képviselő úr elmondta, hogy az átlagolással bizonyos problémák lehetnek. Én gondolkodtam, hogy honnan veszi ez a jóember, mármint a miniszterelnök ezt a bizonyos 2 millió forintot. Egyszerűen onnan veszi, hogy 400 milliárd forint volt a teljes költségvetése a tárcának, és 200 ezerrel számolt, valószínűleg a regisztrált gazdákkal, ez pont 2 millió. Na de hát, uraim, valószínűleg nem ez a helyzet! Jó lenne, ha beszélne a miniszterelnök úr Szanyi Tiborral - hát egy frakcióban vannak, ha jól emlékszem. Szanyi Tibor barátunk ugyanis volt szíves azt mondani nyilvános plénumon - a Figyelő le is hozta, úgyhogy én nyugodtan mondhatom, mert hát tényleg ő mondta -, szó szerinti idézet, hogy az agrárpénzek több mint 90 százalékát kevesebb mint száz ember teszi zsebre. Idézet vége - Szanyi Tibor. Na ez az a 2 millió forint, amiről Gyurcsány Ferenc beszél, hogy mindenki 2 milliót kap? Nem az a lényeg, államtitkár úr, hogy mennyi a pénz, mondom még egyszer, hanem hogy hova kerül, hogy ki az a klientúra, aki elviszi a magyarság, a magyar vidék, a magyar parasztság elől a lehetőségeket. Ez itt az alapkérdés, államtitkár úr, és ezt lehet, hogy törvényesen csinálják.

Az AVOP-nál, tudja - én ezt már megkérdeztem egyszer, nem tudom, megjegyezte-e, mert a múltkori alkalommal megkérdeztem önöktől, hogy megtippelnék-e -, hogy hány ember vitte el a 107,8 milliárd forintot, ami az agrár- és vidékfejlesztési operatív programban volt? Esetleg emlékszik rá? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem!) Nem. Elmondom még egyszer - most már harmadszor mondom el -: 4044, a 208 ezer regisztrált gazda elől. Ennek egy nagy része raktárkapacitás-bővítés volt, 400 ebből raktárkapacitás-bővítés volt, ahol elvétve sem lehet gazdát találni. Ezek spekulánsok, államtitkár úr. Spekuláns tőkéscsoportok vitték el az agrár- és vidékfejlesztési források jelentős részét. És akkor ezt leosztják a 200 ezer gazdára, és azt mondják, hogy mit akar ez a büdös paraszt, mindegyik 2 millió forintot vitt haza? Micsoda munka ez?

Na, ezekkel kéne szembesülniük, és ezekkel kéne kiállni az emberek elé! Nem azt mondani, hogy mennyi a pénz, hanem hogy hova tettük azokat a pénzeket, kik vitték el a magyarság elől, kik vitték el a magyar vidék elől ezeket a pénzeket. 714 ezer a regisztrált gazdasági egység, és ehhez viszonyítsa, legyen szíves, a 4044 darab támogatott projektet. Ez pontosan 0,5 százaléka a szereplőknek.

Én voltam egy államtitkári egyeztetésen önöknél, ahol a vidékfejlesztési terv készítője, amikor azt mondtuk, hogy nem férnek hozzá az emberek, ha ilyen életképességi határokat húznak, nem tudnak pályázatot sem beadni - nem az, hogy nem nyernek, pályázatot sem tudnak beadni! -, akkor a vidékfejlesztési terv készítője odavágta az asztalhoz a táskáját, és azt mondta: csak nem képzeled, hogy szétszórjuk ezek között azt a kevés kis pénzt? Azt annak kell odaadni, aki a leghatékonyabban tudja fölhasználni, a legnagyobbaknak! Mi lesz a többiekkel, államtitkár úr, Göndör úr? Ha nekem megmondják, mi lesz a több százezer magyar paraszttal, mi lesz azokkal a családokkal, hova kerülnek azok, ha valóban néhány ezer társaság viszi el ezek elől a pénzt?

(19.20)

Ezt meg kell ám válaszolni a magyar társadalomnak. Hova mennek azok? Dél-Amerikát akarnak tényleg? Menjenek a nagyvárosok köré? Vagy menjenek külföldre, az a legegyszerűbb, és akkor nincs velük gond. A nagyvárosok körül, barátaim, ezekből a családokból verbuválódtak Dél-Amerikában a nyomornegyedek, a bádogvárosok a maguk szociális és minden egyéb problémájával. Uraim, ez ugyanúgy bennünket sújt! Erre mondja a vidéki térségek európai chartája, hogy város és vidék közös sorson osztoznak. Nemcsak az élelmiszer-biztonságunk van veszélyben, ha a parasztságot így felszámolják, hanem a várost is megnyomorítja ez; nemcsak az élelmiszeren keresztül, hanem a körülvevő nyomornegyedével. Végiggondolták ezt?

A nemzeti vidékfejlesztési tervet is idehozhatom. Ott pedig mit csináltak? Lekötötték a forrásokat a választások előtt, másfél évig nem volt egyáltalán pályázatelbírálás. Azért van 2006-ban annyi pénz a nemzeti vidékfejlesztési terven, mert 2004-ben nem volt semmi. 2005-ben a gazdademonstráció kényszerítette egyáltalán ki, hogy ősszel elbírálják a pályázatokat. Másfél évig nem volt egyáltalán semmi pénz. Szépen mutatnak ezek a számok itt a költségvetésben és a zárszámadásban, de ez azért van, mert másfél éven keresztül nem csinálták. És mit csináltak akkor? Uraim, felfüggesztették a 100 pontos bírálati rendszert, mondjuk, az agrárkörnyezeti programnál, hogy be lehessen a választás előtt fogadni a klientúrát, mert nem voltak biztosak benne, hogy ki nyeri a választásokat, kedves uraim, és 2006 tavaszán kezdtek fizetni.

Befogadtak 44 milliárd forintnyi pályázatot, miközben nem volt erre forrás, és ezzel lekötötték hét évre előre a forrásokat. Most nem tudnak pályázatot kiírni. És tudja, hogy az 1,5 millió hektárból mennyi a saját klientúra, azok a tőkés társaságok, akik ebbe beszálltak, mert úgy látják, hogy itt a pénz a vidékfejlesztésen? 1,2 millió hektár. 300 ezer hektár maradt a tényleges célcsoportoknak, 1,2 millió hektárt belaktak a barátaink, az önök barátai, inkább így mondom. És lekötik hét évre előre a pénzeket, uraim! (Göndör István: A túloldalon egyetlen nagybirtokost nem ismer?) Nem a nagybirtokról beszélek, nem a nagybirtokról, hanem a tőkés spekulánsokról beszélek, kedves uram, akik az önök hátterében állnak. Ezekről beszélek, ezekről a tőkés spekulánsokról beszélek. (Göndör István: Beszéljünk az állami gazdaságokról! Egy sincs nálunk!)

Summa summarum, nem akarom túl hosszúra nyújtani. (Göndör István: Hangulatkeltő!) A zárszámadás folyamatok elemzésére is való. Jó lenne, ha nemcsak a tartozik-követel oldallal foglalkozna a kormányoldal, és nem ketten lennének itt összesen ennek a vitáján, hanem ezekről a kérdésekről valóban szót váltanánk, és valóban megnéznénk azt, hogy oda kell-e ezeket a pénzeket elkölteni, ahova önök elköltik.

Még egy megjegyzést: miből van a hiány? Elképesztő demagógia, államtitkár úr, amit szokott mondani, hogy kérem szépen, a nyugdíjasoktól vegyük el vagy a fiataloktól. Ez ugyanaz a demagógia, amit Gyurcsány Ferenc is szokott mondani. Más kör nem is jut eszükbe? Mondjuk, például a multinacionális cégeknek adott, extraprofitot biztosító támogatásokra nem gondoltak esetleg? Arra a 65 cégre, amelyik dübörög, Kóka János szerint dübörög. A 25 milliárdból mennyi haszna volt Magyarországnak, amit a Hankooknak adnak? Mondja meg! Én megmondom önnek: az a munkahely, amit teremtett, ha teremtett, 5 milliárd forint értékű. Ha ezt a 25 milliárdot a magyar kis- és középvállalkozóknak adja, egész más a hatása a munkahelyteremtésben. De odaadja extraprofitként, majd off-shore cégekbe utalják, és aztán adótörvényt módosít, hogy aki hazahozza, 10 százalékot megfizet, és utána senki nem kérdezheti, honnan van az a pénz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Na, így ürül ki a közkassza, kedves uram, így ürül ki a közkassza, és ehhez nem lehet asszisztálni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu