DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Én tudom, hogy Gőgös államtitkár úr egy nagy tárca nagy formátumú képviselője, és mindenhez ért (Babák Mihály tapsol.), de azért az felháborító, hogy a pénzügyminisztériumi államtitkár kétszer szól, majd utána távozik. (Gőgös Zoltán az ülésterembe belépő Tátrai Miklós felé mutatva: Már itt van!) Tudom, hogy vannak biológiai szükségletek - az MDF-kormány óta -, de azért hadd olvassak fel én is néhány dolgot a tisztelt államtitkár úrnak. Ezt az ÁSZ-jelentésből tudom idézni önöknek. "Az ÖTM - azaz az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium - 2006. évi beszámolójában 3713 millió forint összegű hibák fedezhetők fel, ezért a hatályos jogszabályoknak nem felel meg." Ezt is fel kell olvasni, ez az érem másik oldala.
Vagy mondhatok még egyet: "Az ÖTM gazdálkodása sok esetben nem vette figyelembe a hatályos jogszabályokat, több esetben került sor ellenőrizhetetlen kifizetésekre, eszközök könyv szerinti érték alatti eladására." Ez lenne a racionális költekezés?
Vagy még egy. A sportról nem nagyon esett szó, állandóan csak a Fradi-pálya értékesítéséről hallunk, de azért beszéljünk a nemzeti sportközpontok működéséről. Az Állami Számvevőszék szerint, idézem szó szerint, "2093 millió forint értékben elszámolásokkal alá nem támasztott, államháztartáson kívülre juttatott kiadások szerepelnek".
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezeket is szíveskedjék máskor felolvasni, ne csak a pozitív dolgokat. Így teljes a kép a rádióhallgatók, illetve a televíziónézők számára. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés