DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nem pécéztem ki magamnak, de ön képviseli a tárcát. Ön arról beszélt, hogy nem követtek el törvénysértést. Szeretném elmondani, önök már a költségvetés meghozatalakor elkövettek törvénysértést, amikor nem tartották be az LXXIX. törvény 118. §-át - ez a közoktatási törvény -, amely azt mondja ki, hogy nem lehet kevesebb a normatív támogatás, mint az azt megelőző év együttes összege. Ez 28 milliárd forinttal volt kevesebb, mint 2005-ben. Tehát már a költségvetés meghozatalakor elkövettek egy törvénysértést, és ezt érdemes megemlíteni ilyenkor is a beszámoló kapcsán.
Domokos képviselő úr már elmondta, hogy nem az ellenzék beszámoltatásáról van szó, hanem a kormányéról. Szeretném az emlékezetébe idézni, hogy Varga Mihály egy csomagot nyújtott be az ellenzék részéről, amely nem okozott volna jelentős többletkiadást, azaz hiányt, hiszen megvoltak - ahogy a költségvetésnél nevezzük - a lábai, hogy honnan vesz el pénzt. Emlékszem, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs többmilliárdos csomagjából, az Informatikai Minisztérium bizonyos pénzeiből, és arra is emlékszem, hogy a HM, illetve az NBH fejlesztéseiből vett volna el többek között pénzt ez a javaslatcsomag, de ezek közül egyetlen tételt sem szavazott meg az akkori többség. Ma utólag számon kérni, hogy az akkor benyújtott csomagunkat önök miért nem fogadták el - ön akkor nem volt államtitkár, ezért nem önön kérem számon -, ezt elmondani nekünk nem sportszerű. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés