GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen, elnézést kérek, mert közbekiabáltam. Ángyán képviselő úrnak egy alapgondolatával értek egyet mindössze. Az, hogy az elosztás... (Dr. Vitányi István: Elég sok!) Tisztelt Vitányi Képviselő Úr! A példám pont erről szól. Olyan ügyesen forgatja a számokat a képviselő úr! Akkor én most mondom önnek: az Orbán-kormány idején a 900 ezer magyar vállalkozás közül mindössze 11 ezer részesedett a Széchenyi-terv örömeiből. Tessék számolni, tessék osztani!

Aztán a raktárkapacitás: ön is itt ült a Házban, amikor attól volt hangos ez a Ház, hogy a kormány teremtsen raktárakat, mindegy, hogy milyen áron, de még többet, még többet, mert nem tudjuk hova tenni a terményt. Szóval, lehet így is, képviselő úr. Lehet úgy is, hogy azt mondjuk, hogy csak ide és csak ide. Van egy réteg a társadalomban, amelyiknek minden kockázatát vállalja fel a kormány, a többiek meg boldoguljanak valahogy maguk.

Aztán beszéljünk arról, azt mondja ön, hogy mi volt az előny. Én azt javasolnám önnek, képviselő úr, hogy ha megnézi, megtalálja az ÁSZ-jelentésben: igen, a külker-mérlegünk pozíciója javult, ezen exportáló cégek eredményeként hihetetlenül nagy mértékben javult. Nem a kis- és középvállalkozásaink exportáltak, és lehet, hogy ön ezt nem hiszi el nekem, én pedig állítom, hogy ezek a kis- és középvállalkozások akkor tudnak boldogulni, ha ezeknél a nagyoknál tudnak valamilyen beszállítói feladatra vállalkozni; önállóan, egyedül nem. Mondok önnek olyan példát, hogy egy 100 hektáros ipari parkot elfoglaltak a kis- és középvállalkozások. Tetszik tudni, hány fővel nőtt a foglalkoztatás? A százat nem éri el. Viszont ha egy ilyen nagyot le tudunk valahol telepíteni, az azt jelenti, hogy egy kistérségnek megoldhatja a foglalkoztatási problémáit, és amikor ön azt mondja, hogy ebből ennyi előny van, képviselő úr, ez éveken keresztül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) adó, tb, helyi adó. Tessék végiggondolni!

Köszönöm szépen. (Domokos László: Magyarázkodás volt!) Persze!

Forrás: parlament.hu