NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves jelen lévő, kitartó Képviselőtársaim! Néhány gondolatot mondjunk el a zárszámadás kapcsán annak európai uniós fejezetéről is!
(20.20)
A mai magyar közéletnek ma már egyik legvitatottabb és talán legzűrösebb, botrányoktól sem mentes területe az európai uniós tagságunk, uniós politizálásunk, uniós érdekérvényesítésünk, és sajnos, az európai uniós források hazai felhasználásában megjelenő érdekes módszerek és szempontok, amelyek többnyire nem a közbizalmat, illetve a kormányzat által felállított elosztó intézményrendszer iránti bizalmat erősítik.
Azt gondolná az ember, hogy így utólag, a 2006. év folyamatait elemezve legalább a zárszámadási törvénytervezetben megjelennek azok a valós adatok és valós körülmények, amelyek ezt a nagyon vitatott területet jellemezni tudják, és legalább itt kapunk egy világos képet arról, hogy vajon mi történt az elmúlt években, és a magyar társadalom számára oly sok kérdést felvető uniós forrásfelhasználás hogyan elemezhető visszamenőleg, legalább azt a reményt keltve, hogy ebből tanulunk, és a következő időszakban a hibákat nem követjük el.
Nos, nem így történik, hiszen az Állami Számvevőszék által a 2006. évi költségvetés vitájakor felvetett problémák azóta is élnek, léteznek. Bár kommunikációban a kormány igyekszik mindig azt a látszatot kelteni, hogy az uniós források felhasználása tisztán, becsületesen, igazságosan, az esélyegyenlőség mentén és átlátható módszerekkel történik, azonban már a költségvetésben sem tudja megjeleníteni a valós számadatokat és a valós formációkat az uniós források kapcsán.
Az Állami Számvevőszék többször kifogásolja, hogy nem lehet a zárszámadási törvénytervezet számadataival manipulálni, nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy itt valódi fejezeti gazdálkodás zajlik. Hiszen ugyan az európai uniós forrásokat egyes fejezetek alá rendelik, előirányzatok szerint, azt a látszatot keltve, mintha a kormány bármely tagjának köze lenne az uniós források felhasználásához, ez nem így van, hiszen egy koncentrált intézményrendszer, egy közvetlen politikai befolyásoltság és irányítottság alatt működő, közvetlen irányítású, feltételezhetően miniszterelnöki irányítás alatt működő forráselosztásról vagy pénzelköltésről van szó. Ezt támasztja alá az Állami Számvevőszék véleménye is, hiszen ott, ahol papíron a fejezetek kapják meg a számadatok szerint az európai forrásokat, a gyakorlat szerint meg azt tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen egy központosított intézményrendszer büntetlenül és sok esetben következmények nélkül garázdálkodhat ezekkel a forrásokkal, ott nem beszélhetünk sem átláthatóságról, sem pedig tisztességes és követhető forrásfelhasználásról. Az előirányzatok számadatai nem azt a képet mutatják, amire az európai uniós források felhasználása az országban valóban történt, nem a 2006-os forrásallokációt mutatják.
Az előbb már idéztem egyszer, de szeretném felhívni a figyelmet arra a súlyos hiányosságra, amelyet az egyes tárcák könyveiben fedez fel az Állami Számvevőszék, így például a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium kohéziós alap előirányzatánál határozottan rögzíti, hogy a pénzügyi és vagyoni helyzetről nem nyújtanak megbízható és valós képet. A pénzügyi helyzetről nem nyújtanak valós képet, mert nem a valós folyamatokat tükrözik - ez önmagában már a számviteli fegyelemnek egyfajta nagyon súlyos megsértését jelzi -, a vagyoni helyzetről pedig azért nem ad valós képet, mert a legsötétebb foltja ennek a zárszámadásnak európai integrációs vonatkozásban az, hogy vajon mi történt a forrásokkal, hova lettek ezek felhasználva, és az ennek következtében keletkezett vagyonnak mi lett a sorsa vagy mi lesz a sorsa, hiszen a következő időszak privatizálandó, megszerezhető vagyontárgyai éppen azok a vagyontárgyak, amelyeket most hozunk létre európai uniós és költségvetési forrásokból.
Az elmúlt évet uniós pályázatkezelés vonatkozásában jajszó kísérte, hiszen a kifizetések lassúsága - ma már a kormányzat beismerése szerint is - a kedvezményezettek körében hihetetlen mértékű elszegényedést, sokszor tönkremenetelt jelentett. Ez az intézményi zavar és a kifizetés lassúsága olyan pénzügyi zavart okozott önkormányzatoknál, aminek az eredményét most érezzük igazán. Jauernik képviselő úrnak szerettem volna elmondani, hogy az a számadat, amely oly elborzasztó most az önkormányzatok vagyoni helyzetével kapcsolatosan, az emelkedő adósságállománnyal kapcsolatosan, az pont abból ered, hogy az önkormányzatok nem kapták meg időben az európai uniós forrásokat, ezért kénytelenek voltak hitelből finanszírozni, annak adósságterheit, kamatterheit vállalva, és nagyon sok esetben az intézmények fenntarthatóságát is kockáztatva. Jelentős részben emiatt van az eladósodás.
A vállalkozásoknak pedig óriási tömege ment tönkre az európai uniós források megszerzése következtében, hiszen a késedelmes fizetés pénzügyi zavart okozott, nem beszélve arról, hogy a magyar kormány a szerződésszegő magatartásának következtében egy olyan körbetartozási folyamatot indított el az egész országban, amelyet ma is nagyon sokan nyögnek, és ezáltal rettenetesen bizalmatlanok az uniós forráselosztással kapcsolatosan.
Az agrárkifizetésekről Ángyán képviselő úr már beszélt, de itt meg kell jegyezni azt, hogy továbbra is hiányzik az egyéves európai uniós agrárkifizetések tervezettsége a költségvetésből. Ezzel az egyéves adóssággal kell tovább terhelni a következő időszak költségvetését is, az agrártámogatások kifizetésében alkalmazott banki módszerek pedig minden évben több milliárd forintnyi kamatkiesést és banki költségterhet jelentenek a költségvetésnek. Ha most ki akarnám számolni, hogy azt a 4 milliárd forintot, amibe most a 2006-os időszakban került az agrárkifizetések banki hitelezése, az előre történő meghitelezése, elszomorító képet kapnánk, hogy mire lehetne egyébként elkölteni a 4 milliárd forintot. Hasznos gazdasági és társadalompolitikai célokra, nem pedig azokra a célokra, amelyeket banki profitgyarapodásként tudunk értelmezni.
217 milliárd forintnyi éves tagdíj-befizetési kötelezettségünk volt az elmúlt évben az Európai Unió felé, ezzel szemben az éves keretösszeghez képest a pénzek lehívottsága 53 százalékos kifizetési teljesülést mutat, ami azt jelenti, hogy az elhúzódó éves kifizetések miatt és a jelentősen emelkedő uniós tagdíj-befizetési kötelezettségünk miatt mindig éppen azon a határon vagyunk, hogy vajon mi ebből a haszna az országnak. Hiszen ha a 217 milliárd forintos tagdíjbefizetést vesszük, az általunk létrehozott kevésbé hatékony és nagyon drágán működtetett hatalmas intézményrendszer költségvetését vesszük, és ezzel szemben a kifizetések lassúsága miatt okozott gazdasági károkat és társadalmi károkat vesszük, a megszűnő vállalkozásokat, a körbetartozásokat, a bankok profitját gyarapító egyéb állami kiadásokat, akkor, ha mérleget vonunk, bizony a 2006. év sem az az év, amelyre azt mondhatnánk, hogy hej, de nagyon bővelkedtünk az Európai Unió hasznaiból, vagy legalábbis megfelelő módon tudtuk ezeket hasznosítani.
Az az informatikai rendszer, amely az uniós források elosztását hivatott ellenőrizni és regisztrálni, még ma sincs kész. 2004-ben már közbeszerzési botrány volt ennek az informatikai rendszernek a kiépítése miatt. Még Kulcsár Attila is belekeveredett az európai uniós forrásfelhasználással kapcsolatos informatikai rendszer kiépítésébe, olyannyira mélységes szakmai indokok alapozták meg ennek a vállalkozókra történő kitelepítését - már a rendszer létrehozásával kapcsolatosan -, és még mindig, 2007-ben, a 2006-os zárszámadás vitájában arra kell hivatkoznunk, hogy sajnos, ez a rendszer még mindig nem működik, és még mindig nem tud valós és egyértelmű képet adni arról, hogy kik a pályázók, kik a kedvezményezettek, és milyen formában, hogyan jutnak hozzá az uniós forrásokhoz.
Az uniós források intézményrendszerével kapcsolatosan egy nagyon rövid idézetet szeretnék felolvasni, a Világgazdaságban jelent meg ez 2007 januárjában, a 2006-os viszonyokat elemezve. "Hülyét csinál az intézményrendszer saját magából és a pályázókból is. Egyszerre jelentkezik a dilettantizmus és a reális helyzet ismeretének hiánya" - summázta a véleményét egy pályázati tanácsadó cég, amely a tanácsadók megfelelő szervezeteinek az érdekképviseletét is ellátja. Tehát dilettantizmus, a helyzet nem reális felismerése, és az intézményrendszer hülyét csinál magából, és hülyét csinál a pályázókból is. Azt hiszem, hogy ennél direktebb kritika, ennél direktebb vélemény nem kell arról, hogy milyen az az intézményrendszer, amelyet kézi vezérléssel, politikai befolyásolással, centralizáltan, központosítottan működtetnek, miközben megpróbálják elhitetni az országgal, hogy itt valami esélyegyenlőséget biztosító, reális értékelési rendszer mentén lehet hozzájutni az uniós forrásokhoz.
A most létrehozott jogszabályokban érdekes módon eltérünk az európai gyakorlattól. Mindenhol az Európai Unió tagállamaiban vagy legalábbis jelentős részükben ügyelnek arra, hogy olyan törvényt hozzanak, amely törvény szintjén határozza meg az uniós források felhasználásának eljárásrendjét. Mi egy olyan kormányrendelettel működtetjük ezt az egészet, amely a kiskapuk rendszerét tartja fenn, és még egyszer mondom, nyíltan, a bírálóbizottságok összetételének meghatározásával a politikai befolyásolás eszközeit is teljes egészében biztosítja.
Egyetértek Ángyán képviselő úrral, az ezen intézményrendszer ellenőrzésére létrehozott monitoringbizottságokban pedig ott ülnek azok a politikai szereplők, akik az intézményrendszerben eggyel visszább meghozzák azokat a döntéseket, amelyeket aztán az ellenőrző bizottságban le is ellenőriznek, és lám-lám, általában jóváhagyják, és nem találnak bennük hibát és kivetnivalót sem.
(20.30)
Mint ahogy jeleztem, borzasztóan hiányzik az a direkt és határozott szabályozás, amely az uniós pénz- és forrásfelhasználás következtében kialakuló vagyon helyzetét és jövőjét rögzíti. A jelenlegi kormányhatározat-tervezetben olyan szabályokat kíván bevezetni a kormány, amely egyértelmű ingatlanpanamát alapoz meg az európai uniós források kapcsán. Olyan jogszabályi, rendeleti szabályozási kereteket biztosít az uniós források felhasználására, hogy tulajdonképpen nem is kell privatizálni, nem is kell ellopni, adott esetben nem is kell megvásárolni öt év múltával, a monitoringidőszak elteltével az adott vagyont, hanem egyszerűen átmegy annak a tulajdonába, aki az adott vagyon létrehozásához adott esetben a földterületet vagy a telket biztosítja. A legújabb jogszabályi, rendeleti szabályozás értelmében ugyanis nem kell az uniós forrás kedvezményezettjének birtokolnia azt a területet, telket, amelyen létrehozza a forrásból keletkező vagyont, egyszerűen csak le kell szerződni, hogy öt év múlva átmegy a tulajdonába az egész vagyontárgy annak, aki a telket hozzá biztosította.
Nem véletlen az, hogy a Transparency International az elmúlt évben meglehetősen nagy vihart kavarva felvetette azt a körülményt, hogy Magyarországon a politikai korrupció kérdése ma már nagyon komolyan kezelendő kérdésnek minősül. Nem véletlen az sem, hogy maga a Népszabadság írja meg, gondolom, nem véletlenül, az egyik vezércikkében, hogy "Uniós milliárdok politikai alapon". A Népszabadságot nehéz azzal vádolni, hogy politikai befolyásolás eszközével igyekszik a parlamenti ellenzék malmára hajtani a vizet, de azért ez a kérdés mégiscsak valamilyen módon kell hogy foglalkoztasson bennünket.
S akkor nézzük meg az európai uniós forrásokat úgy, mint a politikai kommunikáció eszközrendszerét. Mert azt hiszem, ez az, ami leginkább fáj mindannyiunknak, hogy egy olyan európai adófizetői alap, amely az európai uniós forrásokat jelenti, és amely az európai közös politikák érvényesülését kellene hogy szolgálja, Magyarországon nem más, mint a politikai és a belpolitikai kommunikáció nagyszerű eszköztára arra, hogy el lehessen hitetni az emberekkel, hogy itt országépítés folyik, el lehessen hitetni az emberekkel, hogy esélyegyenlőség van, ehhez bárki hozzájuthat, hiszen állampolgáronként 600 ezer forintról beszélünk, amely uniós pénz az országba érkezik. Azt a látszatot keltve, amiről Ángyán professzor úr is beszélt, mintha esélye lenne az ország jelentős részének, hogy hozzájusson, holott az egész tulajdonképpen nem más, mint kommunikációs trükk.
A kommunikációs trükkök tömege a választási kampánnyal kezdődött, illetve már előtte, amikor Baráth Etele egykori miniszter eljátszotta a demokrácia táncát az uniós fejlesztéspolitika körül itt a parlamentben. Éjszakákon át vitatkoztunk az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról mint arról az alapdokumentumról, amely meg fogja alapozni a következő hét év uniós forrásainak elköltését. Alighogy elfogadtuk, azt az egész jogszabályt, az azt megalapozó és elfogadó határozatot és az egész dokumentumot kihajítottuk. Aztán készítettünk egy nemzeti stratégia referenciakeretszerű valamit, valamilyen dokumentumot, amiről nem győztük azt mondani, hogy szakmai dilettantizmus az elkészítésének a módszere és a tartalma is. Megpróbálta elhitetni a kormány már a választási időszak közepette, hogy ez az, ami megalapozza az ország jövőjét. Majd ezt is kidobtuk, és megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen megírja a kampányidőszakban az ország fejlesztési tervét. Ennek köszönhetően megjelentek az egész oldalas hirdetések a megyei napilapokban, ígérve projekteket településeknek, térségeknek. Természetesen ezt is kidobtuk az ablakon, mert ma már ez sem igaz, azok a fejlesztések már sehol sincsenek, a fasorban sem, amit akkor határozott ígérettel a választási kampány hevében az akkori miniszterelnök-jelölt meghirdetett.
Hogy ír minderről a Népszabadság; megint csak, úgy gondolom, hiteles forrásokra kell hogy alapozzuk a sommás megállapításainkat. "A kampányban viszont az MSZP-nek nagy szüksége volt gigaméretű beruházások lelkesítő ígéretére, már csak a Gyurcsány-Kóka páros retorikai habitusa miatt is. Ezért a szocialisták tavasszal előrántották a fejlesztési terv félkész munkaanyagait, és szemrebbenés nélkül eldöntött tényként tálalták őket. Ez volt az Új Magyarország program, amely városokra, sőt utcákra lebontva tartalmazta a vállalt infrastrukturális fejlesztéseket. Majd a féléves semmittevést nagyotmondással próbálták leplezni, hiszen nemhogy a konkrét projektlisták fázisában nem járt még a tervezés, de még csak a fejlesztési prioritások sem születtek meg addig kormányzati szinten. Megyei pártszervezetek beruházási kívánságlistája viszont kapóra jött az MSZP-nek, végre a választási kampány nem egy igazmondási versenyként zárulhatott le." Sommás vélemény. Nem szabad az európai uniós források ilyen szintű manipulációjával egy ország hitét megrengetni abban, hogy az európai uniós tagállam Magyarország tisztességes forrásfelhasználásra készül.
Aztán hallottuk a hatalmi politika veretes szövegeit. Hiszen Veres János és Szili Katalin, a házelnök asszony is belement abba a játékba, hogy sorra fenyegették meg a települések vezetőit azzal, hogy ha a települések nem a megfelelő módon szavaznak a választási kampányban, akkor bizony megnézhetik magukat. Mert mégiscsak lényeges az, hogy ebben a választási kampányban és az azt követő választáson az adott település milyen eredményt ér el, hiszen a kormánykoalíció eszerint fogja mérni majd az adott település és térség támogathatóságát, jutalmazva ezzel bizonyos baloldali szavazókat, büntetve azokat, akik merték a bizalmukat vagy a voksaikat a jelenlegi ellenzék képviselőjére adni. Ezt követte a projekt-előkészítés nagy svindlije, hiszen több tízmilliárd forintos forrást különítettünk el, a 2006-os költségvetésben éppen 27 milliárdot nagy projektek előkészítésére. Arra a nagyprojekt-előkészítésre, amely már harmadik fordulóban készül elő központi költségvetési forrásokból, és még most is azt látjuk, hogy még mindig nincsenek előkészítve, tehát a negyedik, most már európai előkészítési forrásokat is igénybe kell venni arra, hogy egyáltalán a projekt-előkészítés olyan szintjére kerüljön, hogy le tudjuk hívni hozzá a forrásokat.
Ezzel együtt nem csodálkozunk azon, hogy a magyar gazdaság mélypontra került, a magyar társadalom életminősége ma már szinte nem is nevezhető életminőségnek, a szociális válság, amelynek egy részét enyhíteni tudta volna az európai uniós forrásfelhasználás, olyan elmélyülőben van, amelyből nagyon sok család, nagyon sok társadalmi réteg talán a következő generációban tud csak kikeveredni. Ezt követte az az időszak, amikor az új intézményrendszer kialakításában a centralizálás és a politikai döntéshozatal csimborasszójával hozzákezdünk a 2007-2013-as források felhasználásához, mintha mi sem történt volna 2004 és 2006 között. De azért még jó, hogy van hiteles újságírás. A HVG megjelenő cikkében már az intézmények, a közreműködő szervezetek és az irányító hatóságok azt lebbentik fel, hogy bizony itt a 2004-2006-os forrás felhasználásával nagy baj van, mert jó néhány projekt eltűnt, jó néhány százmilliárd forint eltűnt, és ezekkel bizony nagyon nehéz lesz elszámolni.
Olvasom az idézetet: "Jó néhány bukásra lehet számítani egy-másfél év múlva - jósolja a VÁTI vezérigazgatója. Gyakorlatilag mindenki egyetért azzal, hogy az első NFT pályázati rendszere primitív és merev, és az uniós szigornak elébe menve túlbiztosított." Nos, ezzel a túlbiztosított rendszerrel elértük azt, hogy ezermilliárdos nagyságrendben használtunk föl forrásokat úgy, hogy annak látszata nincs, és még csak a következő időszakban fog kiderülni, hogy hány csontváz esik ki a szekrényből, és hány százmilliárd forintot fogunk visszafizetni mosolyogva és lazán az eltűnt projektek kapcsán, az eltűnt források kapcsán az Európai Unió büdzséjébe, azért, mert ez a túlbiztosított, merev rendszer tönkretette azt, aki tisztességgel próbálta felhasználni a forrásokat, aki pedig csalni akart ebben a rendszerben, annak lehetőséget adott arra, hogy eltüntesse ezeket a forrásokat.
Ez az, amely politikai táncot az Európai Unió terepén, táncparkettjén nem szabad eljátszani, mert ezzel idehaza is, de nemzetközi porondon is óriási kárt okozhatunk magunknak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés