ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úrnak csak három állítására szeretnék röviden reagálni, hiszen nyilván sok megfontolnivaló is volt abban, amit mondott, ami hozzájárul egy érdemi vitához. Azonban, képviselő úr, senki sem állította a kormányoldalról, és azt kell mondjam, hogy képviselő úr se állítsa, hogy az óraszámemelés valamifajta büntetés lenne a pedagógusok számára. Ezt szeretném visszautasítani. Számos okot és indokot mondtunk amellett, hogy miért vált szükségszerűvé az óraszámemelés, azonban ezek között ez nem szerepelt, és ezt a beállítást is roppantmód hamisnak, tévesnek, vélhetően egy véletlen, szerencsétlen elszólásnak kell hogy mondjam.
Másodszor: képviselő úrnak az az igénye, hogy a közoktatási törvényhez nyúljunk hozzá és rakjuk rendbe, kétségkívül vonzó, és nyilván minden törvényalkotónak az álmai közé tartozik, hogy egy nagy kódexszel írja be magát a történelembe. De azt gondolom, hogy a közoktatásban annyi törvénymódosítás, annyi törvényi változás volt az elmúlt időszakban, ami miatt szerencsésebb lenne kivárni egyfajta nyugodtabb időszakot, amikor valóban megállapodik már az az intézményrendszer, amely a közoktatást jellemzi, és ebben az időszakban hozzányúlni nagyon megfontoltan egy érdemi, nagy törvénymódosításhoz vagy akár egy új törvény megalkotáshoz. Az ilyesfajta barkácsolásról mindannyian szereztünk már rossz tapasztalatokat, én ezt szívesen elkerülném.
Végül, képviselő úr, nagyon röviden hadd említsem meg azt, hogy bizony abban az ügyben az MDF-nek is van oka az önkritikára, amit ön említ, hiszen ez a típusú elaprózott szerkezet, az alacsony finanszírozás spirálja bizony abban a közoktatási rendszerben keresendő, amelyet az első MDF-kormány épített ki, és aminek sok szempontból a terheit tisztázatlanságban, a megfelelő korlátok és szabályozás hiányában ma is hordozzuk. Karsai képviselő úrral az MDF-ből váltottam már erről szót valamelyik előző interpellációnál. Azt hiszem, itt elindultunk egyfajta tisztázás irányába, de bizony ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, szükség lenne az ellenzék támogatására is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés