ELNÖK: Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/4013. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 199 igen szavazattal, 124 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette.

A kormány kezdeményezte a 25/2007. (III. 20.) országgyűlési határozat alapján az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópálya Bóly-Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye vonatkozásában az Országgyűlés jóváhagyásának megadásáról szóló H/4014. számú országgyűlési határozati javaslat sürgős tárgyalásba vételét is. Az imént hallhatták az indokolást ezen előterjesztés tárgyában is. Tehát most a határozathozatal következik.

Kérdezem önöket, hogy sürgős tárgyalásba veszik-e a H/4014. számú előterjesztést.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 194 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette.

Most részletes vitára bocsátások következnek.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló T/3812. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 193 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló T/3659. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 191 igen szavazattal, 140 nem ellenében részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadásáról szóló H/3906. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 198 igen szavazattal, 135 nem ellenében részletes vitára bocsátotta.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI. 1.) országgyűlési határozat módosítását kezdeményező H/2842. számú országgyűlési határozati javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az előterjesztést 196 igen szavazattal, 137 nem ellenében részletes vitára bocsátotta.

Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön Font Sándor képviselő által T/3541. számon benyújtott, a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslattárgysorozatba-vételéről. Az indítvány tárgysorozatba-vételét a költségvetési bizottság szeptember 11-ei ülésén elutasította.

A tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés az előterjesztő legfeljebb 5 perces felszólalása után határoz. A tárgysorozatba-vétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő és az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő legfeljebb 2 perces időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a felszólalásra legfeljebb 2 perc időtartamban válaszolhat. Arra kérek mindenkit, aki hozzászólásra jelentkezik majd, hogy ezeket az időkereteket tartsa be.

Megkérdezem Font Sándor urat, hogy kívánja-e indokolni a tárgysorozatba-vételi kérelmet. (Font Sándor: Igen.) Igen, akkor megadom a szót. Ahogy az imént mondtam, 5 perc áll rendelkezésére a képviselő úrnak.

(18.00)

Forrás: parlament.hu