DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A struktúraváltás kapcsán felmerülő humánerőforrás-problémákat a tárca a mobilitásprogram segítségével kívánta és kívánja kezelni. Ezzel az a célunk, hogy a dolgozók, az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók az egészségügyi ágazatban maradjanak valahol, akár az adott régióban, akár egy másik régióba áttelepülve, kerüljük el a munkanélkülivé válást, segítsük azt, hogy itt maradjanak az egészségügyben, hiszen szükségünk van rájuk. A közszférában a program a maga nemében egyedülálló, hiszen az első olyan program volt, amely kifejezetten a belső migrációt kívánta segíteni. A programot a Munkaerő-piaci Alap irányító testülete hagyta jóvá április 4-ei ülésén.

A dolgozók alapvetően 2007. október 31-ig léphetnek a programba. Most már kiterjedt a mobilitásprogram valamennyi közfinanszírozott fekvőbeteg-ellátásban dolgozó intézmény orvosára, illetve szakdolgozóira.

Az "Új pálya" program ezzel szemben a közszférán kívüli elhelyezkedéshez kíván segítséget nyújtani, arra próbálja képessé, alkalmassá tenni a programban részt vevőket. Erre 1,95 milliárd forint áll rendelkezésre. Az "Új pálya" program képzéseit igénybe vehetik mindazok, akiknek munkaviszonya 2006. július 1-jét követően szűnik meg létszámleépítés miatt. Az "Új pálya" program a piacképes szakmai, informatikai és nyelvismeret megszerzését támogatja, munkáltatói igényekhez igazodó képzéseket biztosít, segítséget nyújt akár az önfoglalkoztatáshoz is. Ez is tehát egy lehetőség, amely igénybe vehető.

Az egészségügyi tárca számára az a prioritás, hogy ezek az orvosok, szakdolgozók az ágazaton belül maradjanak. Törekszünk arra, hogy minél tovább nyitva maradhasson a mobilitásprogram, de minden segítséget megadunk ahhoz is, hogy akár az "Új pálya" programot is igénybe vehessék ugyanezek az emberek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu