DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mindannyian tudjuk, hogy egy évtizede hazánkban három magyar, vadászrepülőgépeknek otthont adó bázisunk volt: Taszár, Kecskemét és Pápa. Mára egy honi légvédelmi repülőterünk maradt: Kecskemét. Taszár tulajdonlása körül vita van, Pápa pedig a MiG-ek repülési idejének lejártát követően, 2001-ben, még a polgári kormány idején felajánlásra került mint NATO-bázisreptér. Itt azóta jelentős fejlesztések történtek, több mint tízmilliárd forint került ide befektetésre mind a NATO, mind a magyar kormányok által, ma minden katonai célra alkalmas repülőtérré vált a bázis. Ön, miniszter úr, még júniusban a NATO védelmi miniszterek találkozóján felajánlotta, hogy Pápa adjon otthont a felállításra kerülő C17-es stratégiai szállítóflotta számára, amiért mind a honi légierő, mind a város örömét és együttműködését fejezte ki a kormánynak. Tudjuk, hogy Németországgal, az ott lévő bázissal, Ramsteinnel kell versenyeznünk. Június óta három alkalommal vizsgálták meg a nemzetközi szakértői csoportok mind a bázisrepülőteret, mind pedig a várost és a makrokörnyezetet. Minden eddigi visszajelzés azt mutatta, hogy a reptér és a város a másik helyszínnel szemben versenyképesebb, tehát köszönet mindazoknak, akik ebben együttműködtek.
Tisztelt Miniszter Úr! A döntést szeptemberre ígérték az együttműködő tagországok. Már október első fele is eltelt, és nincs hír a döntésről, viszont újabb információ, hogy Románia "határidőn túl" is beszállt a versenybe. Meg tudja-e erősíteni ezt a hírt? Tud-e arról, hogy mi az oka a döntés elhúzódásának? És mit kíván tenni a minisztérium és a magyar kormány a sikeres projekt érdekében, hogy legyen utódja Pápán az egykori repülőknek és az egykori pilótáknak? (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés