DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a forráskivonásnak igenis két pillére volt. Az egyik valóban a pedagógusok óraszámának növelése, ami azt jelenti, hogy bizonyos státusokat le lehetett építeni. A másik pedig a normatíva jelentős mértékű átalakítása. Ez a kettő együtt érvényesül. Tisztelt Szabó képviselő úr, lehet széttárni a karját, de azért kérdezzen meg intézményfenntartókat, ugyanezt el fogják önnek mondani. A probléma az, hogy bizony nincs pénz a közoktatási rendszerben, önök ezt kivonták, és az egész mostani, népi kezdeményezéssel összefüggő kérdéskör fő apropója pontosan az, hogy lényegében a pedagógusok óraszámnövelésével megpróbálják elérni azt, hogy minél kevesebb pénzt kelljen betenni a rendszerbe.

(21.10)

De meghökkenéssel hallgattam abszurd ötleteit is, hogy hogyan és mint lehetne megoldani, mondjuk, a tanárok kisegítését különböző előkészületekkel, órafelkészülésekkel és nem tudom, mi mindennel. Látszik, hogy Szabó képviselő úr már régóta nem tanít, és iskolát is már régen nem látott közelről, mert akkor tudná, hogy hihetetlenül komplikált dolognak tűnne összehangolni egy iskolai közoktatási órarendet egy felsőoktatási intézményben tanuló hallgató lehetséges órarendjével. Aki ezt meg tudja csinálni, az előtt - komolyan mondom - megemelem a kalapom. Kivitelezhetetlen, képviselő úr! Lehet, hogy egyedi esetekben meg tudják valósítani, de hogy ebből egy országosan működő oktatási rendszert működőképessé lehessen tenni, az egész egyszerűen elképzelhetetlen.

Ráadásul az egész Bologna-típusú képzéssel kapcsolatban annyiféle bizonytalanság és káosz van a felsőoktatásban mindenhol, hogy ez még egy rakással rátesz erre. Őszintén csodálom, szerintem a Guinness-rekordok könyvében megérdemel majd egy sort ez az ötlet, de az életben ez így képtelenség. Normálisan működő iskolákban ez adminisztratív személyzetet jelent, nem pedig hallgatók eseti besegítését.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu