DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Révész Képviselő Úr! Ha én azt mondom a pedagógusnak, hogy 2001-től megemelem kettővel az óráidat, de az első évben, vagyis 2002 szeptemberéig az óraszámemelésbe betudom azt, amit egyébként is el kell végezned, akkor ugye az óraszám-emelkedés de facto 2002 szeptemberében lép életbe. (Révész Máriusz közbeszól.)
Jogi értelemben persze életbe lépett már korábban is, de a pedagógusoknak 2002 szeptemberétől jelentett volna a már elrendelthez képest többletterhet, hiszen az első évben betudták azokat a már korábban elrendelt tennivalókat, amelyeket a kerettantervek meg az ördög tudja, micsoda körül el kellett végezni.
Azt mondja Pósán képviselő úr, hogy én nem veszem figyelembe azt, hogy a pedagógusnak fel kell készülnie az órára, hogy dolgozatot kell javítani és így tovább, és így tovább. Képviselő úr, ha én ezt nem venném figyelembe, akkor azt mondanám, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát 52-re kell emelni, mert 52 tanóra jelent 39 fizikai órát, vagyis a heti 40 órás munkaidő így volna kitöltve csak tanórai elfoglaltsággal.
Nem mondok ilyen ostobaságot természetesen, csak Pettkó képviselő úrnak abba a szórakoztató időmérlegébe, amibe azt is belevette, hogy a pedagógusnak újságot kell olvasnia annak érdekében, hogy kellően tájékozott legyen a napi eseményekben, ebbe belekötöttem, ha úgy tetszik, és azt mondtam, hogy azért mindent már ne próbáljunk, mint a tökös-mákos rétesbe, ebbe is belerakni.
Tisztelt Képviselő Urak! Az pedig, hogy méltatlan a mai időpont ennek tárgyalására - önöknek igazuk van. Holnap tévéidőben az adótörvényeket tárgyaljuk. Bizonyára azokat kellett volna ilyen késő éjszaka tárgyalni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés