KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem csalódtam. Elfelejtettem mondani, hogy 2002-t követően a költségvetésbe sem tettek pénzt erre, tehát az ön kormánya 2003 óta gyakorlatilag ezt a munkát felfüggesztette. Három éven át semmi nem történt, és az, hogy évente elosztotta, ez erős csúsztatás volt - három évig nem készült ez ügyben semmi.
A másik, hogy szerettem volna megtudni, hogy a víziközműtörvény mikor kerül a parlament elé. Ezt most sem tudtam meg, hátha még a hátra lévő időben sikerül megtudnom. Arról, hogy egy koncepció, stratégia készült volna, erről sajnos nincs tudomásunk, ugyanis ha ilyen lenne, akkor talán a szakmán keresztül eljutott volna az ellenzéki képviselőkhöz is. Semmit nem tudunk. A költségvetésben eddigi ismereteink alapján nem látjuk ennek a forrását, tehát azt tudom mondani, hogy ez a válasz nemhogy nem volt kielégítő, nagyon nem volt kielégítő.
A számszaki hibát pedig vissza kell utasítanom. A különböző vízügyi szervezetekkel egyeztetve mondom azt a 3,5 milliót - közel 3,5 milliót; 3,2-3,5 között van -, akinek a vízbázisa nincs levédve. Ezt kellene elvégezni, nem tíz év alatt, hanem ennél rövidebb idő alatt.
A választ természetesen nem tudom elfogadni, és kérem, hogy a Ház se fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés