RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Először is megértem, hogy nem a miniszter úr akar válaszolni erre a kérdésre, ezért: Tisztelt Államtitkár Úr! Demszkyék nagyjából 10 "zuschlagnyi", azaz közel 600 millió forintnyi útfelújítási pénzzel nem tudnak elszámolni.
A 2006-os fővárosi útfelújítási pályázatok elszámolásának ellenőrzésekor 131 esetből 55 esetben találtak eltérést a szerződések és a valós teljesítések között. E szerint a vizsgálat szerint Budapest 581 millió forintnyi állami támogatással nem tud elszámolni. Már lassan egy hónapja kirobbant a Fővárosi Önkormányzat újabb korrupciós botránya. Az illetékes minisztérium mégsem lépett semmit.
Demszkyék módszere kísértetiesen emlékeztet a szocialista ifjúság pénzlenyúlási trükkjeire. A szocialista ifjakhoz hasonlóan a Fővárosi Önkormányzat sem a pályázatának megfelelően járt el, és valótlan adatokkal számolva fedezték a felvett pénzt. Volt olyan út például, amelynél bár 1600 méterre pályáztak, mindössze egy 470 méteres szakaszát újították fel, de természetesen a vállalkozó leszámlázta, és ki is fizették neki az 1600 métert. Erre az útra aztán nem sokkal később egy másik pályázatot is benyújtottak, amellyel egyébként az imént említett 1600 méterbe beletartozó 1100 méternyi szakasz felújítására szereztek ismét állami pénzeket.
Ez az ügy egy az 55 közül. Ezt még a nem túlságosan gátlásos Zuschlag János sem merte volna megtenni. Hogy mi lehetett a sorsuk ezeknek a pénzeknek, így sem tudhatjuk pontosan. Demszkyék szerint a szabálytalanságok a túlságosan bürokratikus pályázati eljárás miatt történtek. Az igazság kiderítése érdekében a szabad demokraták és a fővárosi szocialisták megakadályozták, hogy a Műszaki Egyetem építéskivitelezési tanszéke megvizsgálja az érintett beruházásokat. Hiába, ilyenek az igazi demokraták!
Sőt, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői kivonultak a Fővárosi Közgyűlésről, hogy ne lehessen tárgyalni a 600 milliós korrupciós ügyet. Vajon milyen arányban osztozik az MSZP, az SZDSZ és az MDF? 40-40-20, esetleg 50-35-15? Dávid Ibolya biztos meg tudja mondani pontosan a három párt közötti százalékos megosztást.
Miniszter Úr! Ha 470 méter út felújítására 1600 métert számolnak el, az ön szerint bürokráciából adódó adminisztratív eltérés vagy szimplán lopás? Mit tett a minisztérium a botrány kirobbanása óta eltelt időben? Miért nem tettek feljelentést azóta sem, hiszen fennáll a gyanú, hogy az elvtársaik lopják az állami pénzeket? Hány százalékot kellett visszafizetni az illetékes miniszteri elvtársaknak? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés