KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elénk tárt törvényjavaslat kapcsán kizárólag annak agrárvonatkozásaira kívánok reflektálni.
Az a baj az ebben a törvénytervezetben tükröződő adópolitikával, hogy sem a termelők, sem a feldolgozók, sem a kereskedők, sem a fogyasztók javát nem szolgálja igazán. Pedig a kormány ugyanúgy tudja, mint mi, mezőgazdászok, hogy az eszközhiányos, tőkehiányos, rendezetlen tulajdonviszonyok közötti, piacrajutási gondokkal küszködő, egyenlőtlen versenyhelyzetnek kitett mezőgazdasági vállalkozásoknak egy ilyen jövedelem nélküli, de inkább ráfizetéses év után több, az Európai Unió által is lehetővé tett támogatásban kellene részesülniük. Ezekre később bővebben kitérek majd. Ha nem élünk ezekkel a lehetőségekkel, az élelmiszerár-emelkedés és az inflációnövekedés ismert terhe mellett az olcsóbb külföldi termékek versenyelőnye megsokszorozódik, a magyar agrártermékek piaci forgalma és piacra jutása pedig tovább romlik. A magas költségek miatt megemelkedő fogyasztói árak következtében a lakosság legnagyobb hányada kalóriavásárlásra kényszerül, és ezáltal a kormány silány minőségű, olcsó külföldi termékek elsődleges támogatójává válik. Nem elfogadható számunkra egy olyan szemlélet, amelynek következtében rövid időn belül a gyógyszerét kiváltani nem tudó nyugdíjasok, a hiányosan táplálkozó gyermekek és az agyondolgoztatott, agyonadóztatott középnemzedék országává leszünk.
A törvényjavaslatban a 102. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében a kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben határozza meg a szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, gyep, halastó művelési ágban, valamint erdőfelújításban felhasznált, de évente hektáronként legfeljebb 97 liter gázolaj jövedéki adója 80 százalékának a mezőgazdasági termelő részére történő visszatérítést, a visszatérítés feltételeit és szabályait. Eddig törvényileg ez művelési áganként eltérő mértékben volt szabályozva. A 2007-2013-as időszakra vonatkozó, agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások értelmében úgy kell módosítani a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés jelenlegi szabályait, hogy ne tegyünk különbséget a mezőgazdaság alágazatai között.
Abban tehát egyetértünk, hogy szükség van a módosításra. A gondunk a törvényjavaslatban a visszatérítésre vonatkozó "legfeljebb" szóval, valamint a "hektáronkénti 97 literes" és a "80 százalékos" mértékkel van. A tagállamok közül például Ausztriában a teljes adót visszaadják, mint megtudtuk a mezőgazdasági bizottság ülésén a kormány képviselőjétől.
(15.30)
Versenyképességünk érdekében ezekre az értékekre oda kellene figyelni. A "legfeljebb" szóval azért nem értünk egyet, mert tapasztalatból tudjuk, hogy annyit sem fognak visszakapni a termelők. A top up, vagyis a nemzeti kiegészítő támogatás mértékét az FVM minden évben külön rendeletben szabályozza, amikből ez - legalábbis a két utóbbiból - egyértelműen kiderül.
Az egyes szántóföldi növények termesztésének támogatása cím alatt 2006-ra vonatkozó FVM-rendeletben még 19 420 forint támogatás szerepel hektáronként; a 2006 júliusában meghozott rendeletben már csak legfeljebb 12 765 forint támogatásról, 2007 júliusában pedig legfeljebb 12 000 forintról van szó hektáronként. Vagyis a választást követő években legalább 28 milliárd forinttal rövidítik meg a gazdákat. Ebben még nincs is benne a törvénytervezetben szereplő, a gázolaj jövedéki adójának visszatérítésére vonatkozó, hektáronkénti legfeljebb 97 literes kitétel miatt borítékolható megrövidítés.
Mint már említettem, az Európai Unió közösségi iránymutatásai sokféle támogatást tesznek lehetővé, amelyekkel jelenleg mi nem élünk. Ezekből sorolnék fel párat. Ilyen például a mezőgazdasági termelők részére a kedvezőtlen időjárási körülmények által okozott veszteségek ellentételezésére nyújtott támogatás. Idén élhetnénk ezzel.
"Az ilyen események tekintetében nyújtott kompenzáció hozzájárul a mezőgazdasági ágazat fejlődéséhez, és azt a szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján engedélyezni kell." - olvashatjuk az irányelvek között. De említhetném azt is, amiről az iránymutatások szintén említést tesznek, hogy számos esetben a biztosítás a helyes kockázat- és válságkezelés leghasznosabb eszköze. Emiatt a bizottság továbbra is pozitívan áll az elsődleges termelés számára a biztosítás vonatkozásában nyújtott állami támogatásokhoz.
Olvashatunk arról is, hogy a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy állami támogatást ajánlhassanak önmagában az állat- vagy növénybetegségekre is. A 2003/96. EK-irányelv 15. cikkének 3. bekezdése előírja, hogy a tagállamok mezőgazdasági és kertészeti célokra és az erdőgazdaságokban felhasznált energiatermékekre és villamos energiára akár nulláig is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak. Még hosszan folytathatnám azon lehetőségek felsorolását, amiket nem használunk ki. Összességében úgy érezzük, hogy a benyújtott törvényjavaslat a mezőgazdaság részére semmilyen pozitív változást nem hoz, sőt inkább nehezíti a gazdálkodás feltételeit.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés