TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Megmondom őszintén, hogy ha nekem a túloldalon kellene felszólalnom, és olyan kétperceseket elmondani, mint Gúr képviselő úr vagy éppen Eörsi képviselő úrnak a vezérszónoklata, akkor a lelkiismeret legalább egy kicsit bántana. Azzal megnyugtatni a nyilvánosság előtt itt, a parlamentben a lelkiismeretünket, hogy összehasonlítjuk megint a Fidesz- meg az Orbán-kormánnyal a centralizációs, mesterkélten kiszámolt számokat, és nem elismerni azt, hogy az elmúlt időszak arról szólt, hogy hány új adót vezet be a parlament a kormány javaslatára, és hogy létezik-e olyan adótétel, amelyet ennek az Országgyűlésnek a szocialista-szabad demokrata többsége nem változtatott meg és nem emelt fel, ez egyszerűen felháborít.
Lassan úgy fog kinézni, mintha itt önök valóban valamilyen adót csökkentettek volna, vagy valakinek valamelyik társadalmi szegmensben a megélhetését segítették volna, vagy esetleg a vállalkozók közül valamelyik vállalkozói rétegnek, kisvállalkozóknak, vagy középvállalkozóknak vagy valakiknek, vagy a bankszektornak, vagy valakinek egyáltalán segítettek volna azon, hogy a terhei kisebbek legyenek, és hogy ezáltal az európai uniós versenyben meg tudják állni a helyüket, vagy segítették volna ahhoz, és nem egyedi kedvezménnyel, mint mondjuk, a Hankook-beruházás, hanem általános szabályozókkal és általános tehercsökkenéssel, hogy valaki új munkahelyet létesítsen, valaki meg tudja tartani a munkahelyét, és a piacon megállja a helyét.
Szóval én javaslom komolyan, hogy ha van ideje a képviselő úrnak, jöjjön át ide, nézze meg, hogy miket szavaztak meg.
(14.20)
Itt minimum nyolc új adónemről van szó, újabb és újabb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) adóterhekről van szó. Tehát előbb fontolja meg a saját szavazatát, és utána legyen szíves ilyen felszólalásokat tenni, hogy mi volt akkor, meg mi volt ekkor. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés