DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr felszólalása izgalmas volt, fogalmazzunk így. Hadd pontosítsak egy icike-picikét, képviselő úr, mert erre a számra egészen pontosan emlékszem. A Semmelweis Egyetem a 25 milliárd forintból több mint 1, azaz egymilliárd forintot fog megkapni. Ha a képviselő úr szerint 1 milliárd forint kevesebb 13 milliónál, akkor kettőnk között valami számolási eltérés van. Minden egyes intézmény a 25 milliárd forintos forrásból aszerint részesült, hogy milyen volt a teljesítménye. Azok az intézmények kapták a legtöbb forrást az önálló járóbeteg-szakrendelők közül is, amelyek a legmagasabb teljesítményt mutatták fel. Tájékoztatnám a képviselő urat, hogy a járóbeteg-szakrendelők közül csak önálló járóbeteg-szakrendelők részesültek díjazásból, így a Semmelweis Egyetem - mivel nem önálló járóbeteg-szakrendelő - a szakrendelői díjazásból nem részesült, és nem is részesülhetett.
A képviselő úr korrupciógyanús ügyekről beszélt. Tisztelettel kérem a képviselő urat, hogy ha tud ilyet, akkor tegye meg a büntető feljelentését. Valamennyi ügyben, amit említett, lezajlottak a vizsgálatok, büntető feljelentésről nem tudok. Kérem, képviselő úr, hogy ne itt az Országgyűlés falai között beszéljen korrupcióról és korrupcióról. (Kontur Pál: SZDSZ...) Lépjen, tegyen, tegye meg! Várom a jelentést vagy a tájékoztatását, hogy mikor, kit, milyen ok miatt jelentett fel.
Az intézményi privatizáció ügyében is kérdezett a képviselő úr. Itt szintén szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy az, hogy egy-egy intézmény milyen formában működik - legyen az akár a Kenézy-Kórház, amelynek éppen a működési privatizációját tervezik, vagy akár az egri kórház -, bizony a fenntartó önkormányzat döntése. Mind a Kenézy-Kórház, mind az egri kórház esetében a megye dönt arról, hogy mikor milyen formában működjön tovább az intézmény.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés