DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Az elmúlt évek panelprogramjának egyetlen kárvallottja van, az pedig a Fidesz, mert nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy egy sikeres kormányzati program folyamatosan több ezer lakás megújítását hozza azoknak, akik ezekben a panellakásokban laknak, és ezáltal, ha ön azt állítja, hogy egy sikeres kormányzati programból az következik, hogy megerősítik tisztségében a város polgármesterét vagy országgyűlési képviselőjét, esetleg a kormányzatot, akkor igen, vállalom, ez bizony szavazatszerző program volt, és az is marad a következő években. (Podolák György: Úgy van. Nagyon jó!)

Igen, azt még hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt öt évnek van egy tapasztalata. Mert bár nem igaz mind a 190 ezer lakásra, de igaz lehet jó néhányra, hogy nem jól dolgoztak a kivitelezők. De erről nem a kormány tehet, még csak nem is a megrendelő lakóközösség vagy önkormányzat, hanem azok, akik a kivitelezést rosszul végezték. Ezért az új pályázati kiírásban olyan szabályokat léptetünk életbe, amelyekkel sokkal szigorúbban tudunk érvényt szerezni közös érdekünknek, hogy ez sikeres, valóban folytatható panelrekonstrukciós program legyen; a XV. kerületben is, ahol egyébként több mint kétezer lakás újult meg - ez az ön választókerülete.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu