BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Egy dolgot azért hadd mondjak még, elnök úr, rövid leszek. Szeretném elmondani, hogy nem vagyunk egy helyzetben, ugyanis mi ellenzékben nem rendelkezünk kormányzati előkészítéssel, nincs mögöttünk rengeteg milliárdba kerülő szakértői, hivatali apparátus, tehát alkalmasint szeretnénk azokról a javaslatokról, amelyeket tisztelt képviselőtársam az imént mondott, beszélni. Ugyanis lehet hol ezzel, hol azzal az adónemmel foglalatoskodni, és lehet számításokat végezni, hogy melyik jobb az állami bevétel szempontjából, és melyik hoz tisztább és átláthatóbb körülményeket. Önök vannak abban a helyzetben, hogy szakértők állnak mögöttük, kormány áll mögöttük és sok milliárd forint szakértőkre.
Maga a törvényjavaslat semminemű hatástanulmányt, számítást, alternatívát nem tartalmaz. Hölgyek, urak, azért kérjük ezeket önöktől, mert pontosan szeretnénk tudni, hogy jó-e az az irány, amit veszünk. De miután ezt nem teszik mellé, kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy nem jó és nem helyes.
Továbbra is fenntartjuk az álláspontunkat: nem támogatjuk. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés