DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Tisztelt Ház! Úgy gondolom, egy vezérszónoknak azért az a feladata, hogy miután van 20 perce, elmondja az adott törvénnyel kapcsolatos összefoglaló gondolatait, és ha menet közben egy ilyen hosszas, többórás vita során nagyon élesen megtámadják a személyét vagy az általa képviselt pártot, akkor arra valamit válaszolnia kell. De egyébként akkor kell hozzászólni, ha olyan gondolat, ötlet, javaslat merült fel, amivel vitatkozni vagy egyetérteni lehet, vagy ne adj' isten hozzátenni. Ha nem, akkor esetleg a vita végén a konklúziót le lehet szűrni. Én most kénytelen vagyok ennél a konklúziónál maradni.
Az első megjegyzésem az, ami végül is most a Fidesz részéről a legutolsó elhangzó vélemény volt, aminek egy részével tulajdonképpen egyet lehet érteni, nevezetesen valóban jó lenne, ha egy ilyen törvénymódosításnál az indoklás részletesebb lenne, tehát kitérne azokra a kérdésekre vagy azoknak a kérdéseknek egy részére, mert egy része nyilvánvalóan megválaszolható, de lehet-e teljes körű a törvény indokoló része. De ennyi.
Amivel nem értek egyet, és a múlt heti vita során megfogadtam, hogy arról a számháborúról, hogy terv, tény, minden nap - tehát a 24 órát értve ezalatt - csak egyszer mondom el a véleményemet, mert egyébként felesleges. Tehát a következő négy órában ezt már nem fogom megismételni.
(14.10)
Ha egy tervszámot viszonyítunk valamihez, akkor egy dolog indokolja, hogy az az évi tervezethez viszonyítsuk, hogy az minden kétséget kizárólag megvan. Tehát azon nem lehet vitatkozni, hogy mennyi volt a 2007. évi terv, de a 2007. évi várható nyilván vitatható, és itt a vita során elhangzottak különböző számok, amikről az derült ki, hogy különböző időpontokban adott becslések. Senki nem vonja kétségbe akár az előterjesztő, akár a Fidesz, akár az MSZP képviselői által mondott becsléseket, hiszen ezek különböző időpontokban, különböző számítások végzésével adódtak. Lehet-e azokhoz is viszonyítani? Tehát valóban nehezebb egy mértéktartó viszonyítást tenni egy 2008. évi tervszámításnál a 2007. évi várhatóhoz képest.
Viszont ha abból indulunk ki, hogy a 2008. évi tervről úgy gondoljuk, hogy az fog megvalósulni, akkor a folyamatot az fogja jelezni, hogy a 2008. évi terv hogyan alakul, vagy hogyan viszonyul a 2007. évi tervhez. Tehát ha a törvényjavaslat azt mondja, hogy nincs adóemelés, pusztán az infláció jelenik meg a számokban, mert a 2008. évi tervezet ennyi és ennyi százalékkal nő, akkor értelemszerűen a 2008. évi tervet a legjobb tudásunk szerint kialakított 2007. évi várhatóhoz kell viszonyítani.
A következő pont, amivel nagyon nem értek egyet: elhangzott a minden mindennel összefügg kitétel; ez teljesen igaz, bármilyen témát össze lehet kapcsolni, mert csak idő kérdése, hogy az ember a két egymáshoz nem szoros közelségben lévő dolgok között megtalálja az összekötő utat. De azért jó lenne, még azt is elismerve és nem belebonyolódva, hogy ez az erőfeszítés, a két dolog közötti kapcsolat bizonyítása mennyire erőszakolt vagy mennyire természetes, ha egy ilyen speciális kérdésnél, amilyen egy áfatörvény, az érvek és ellenérvek speciálisan elsősorban a törvénnyel kapcsolatban, az áfatörvényből következő tényezőkként hangozzanak el. Mert egyébként a nem szorosan ehhez a törvényhez kapcsolódó érveket, úgy gondolom, már mindenki elég jól ismeri, és mindenki elég jól tudja a kifogásokra, felvetésekre adott választ.
Van még két megjegyzésem. Nyugodtan mondhatom, akármilyen irritáló, hiszen úgysem ér el a címzettekhez, nevezetesen a KDNP vezérszónokának briliáns levezetésével, 11 percen keresztül beszélt, nagyon szépen elemezte a húsz évvel ezelőtti helyzetet, egyetértek. Ugyanis miről szólt ez az összehasonlítás? Hogy húsz évvel ezelőtt a reformerők új adótörvényeket fogadtak el, a konzervatívok megbuktak, és ezzel az ország közelebb került Európához. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút jó analógia.
Utolsó pontként: elhangzott egy másik ilyen súlyos állítás, hogy "több SZDSZ, több adó". Azzal kell korrigálnom, hogy sajnos nem több SZDSZ, és sajnos nem kevesebb adó.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés