DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Herényi képviselő úr vezérszónoklatának egyetlen pontjára térnék ki, és ez a 18 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, amely - ha az összes kedvezményt is megszüntetjük - kétségkívül nem csökkenti lényegesen az szja-ból származó költségvetési bevételeket. Ugyanakkor azonban, ha ezt megvalósítanók, mindjárt igaz lenne a Fidesznek a tegnapi napon oly sokat hangoztatott szociális válságról szóló tirádája, tudniillik attól, aki havi 100 ezer forintot keres, a mostani adójóváírással elvennénk havi 18 ezer forintot. Aki meg havi 1 millió forintot keres, annak ezzel az intézkedéssel nemzeti ajándékként évente 2-2,5 millió forintot adnánk oda. Azt hiszem, képviselő úr, hogy bár szociális válság nincs, de azért az ország szociális helyzete korántsem olyan jó, hogy a legszegényebbektől kellene elvenni ahhoz, hogy a leggazdagabbaknak tudjunk adni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Babák Mihály: A Herényi nem mondott ilyet!)

Forrás: parlament.hu