PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondott kétperces hozzászóláshoz egy gondolatot szeretnék hozzátenni az MDF képviselőjeként, egy ponton szeretnék vitatkozni vele, és egy ponton szeretnék ráerősíteni a Herényi Károly képviselőtársam által elmondottakra.

Tisztelt Képviselő Úr! 2002-ben, ami jó néhány évvel ezelőtt volt, önök elrontották az adójóváírás rendszerét. Ha ön megnézi a Magyar Szocialista Párt 2002. évi választási kampányígéreteit, önök azt ígérték, hogy a minimálbért adómentessé teszik. Mi történt Magyarországon? Nem a minimálbért tették adómentessé, hanem 1 millió 260 ezer forintig a minimálbér összegét tették adómentessé. Tehát önök nem 600 ezer forintig tették adómentessé, hanem egy sokkal nagyobb sávban nyitották ki a minimálbér adómentességét. Természetesen azon adózó állampolgárok számára is, akik 600 ezer forint és 1 millió 260 ezer forint között kerestek, a minimálbér összege adómentessé vált.

Ezen adózó állampolgároknak önök a választási kampányban nem ígértek semmit, tehát tulajdonképpen túlteljesítették a választási ígéretüket. Ezt nem tudták kommunikálni, mert az adózó állampolgárok erre tulajdonképpen nem jöttek rá, hiszen egyszer a nagyobb fizetést megkapták, majd még egyszer, aztán ugyanannyit kaptak, tehát saját maguk észre se vették, hogy nőtt a jövedelmük.

Aztán elkövettek még egy óriási nagy szakmai hibát, hogy azt az adóévet megpróbálták kettő adóévvé bontani, pedig Magyarországon egy adóév van. Ezért Magyarországon több tízezer adózó állampolgár járt átlagosan 7 ezer forinttal rosszabbul. Ez a költségvetés számára 7 milliárd forintos visszavételt jelentett.

Ezt az érvelésünket annak idején elfogadták, és később a kormány egy módosító javaslat kapcsán ebből a 7 milliárd forintból (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mintegy 2,5 milliárd forintot engedett vissza az adózó állampolgároknak.

Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Önök ezt a rendszert toldozzák-foldozzák azóta is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu