PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány perccel ezelőtt Molnár László képviselőtársam tízperces felszólalásában, majd Kékesi Tibor képviselőtársam és dr. Dancsó József is ehhez a felszólaláshoz kapcsolódott hozzá kétperces felszólalásában.

Tisztelt Ház! Arról folyt a vita, hogy az alanyi adómentesség határa 4 millió forint, 5 millió forint, 6 millió forint vagy éppen 8 vagy 10 millió forint legyen, mi az a reális összeg, amit egy normális országban egy áfatörvény vitájakor a középosztály érdekében érvényesíteni kellene. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának egyértelmű az álláspontja ebben a kérdésben. Mi azt gondoljuk, és a számításaink azt támasztják alá - hiszen ehhez a számhoz évek óta nem volt hozzányúlva -, hogy nem 4 millió forintról 5 millió forintra, hanem 5 millió forintról 6 millió forintra kellene felemelni ezt a határösszeget, akkor tartanánk egy olyan számnál, amelyik egy normális országban megfelelő érték volna a középosztály érdekében.

Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy gondolják ezt át, hiszen a 4 millió forintos határhoz már évek óta nem nyúltunk hozzá. Most a kormány tett egy kis lépést, és 1 millió forinttal szeretné megemelni, a mi javaslatunk pedig az, hogy 5 millió forintról 6 millió forintra történjen meg az emelés. Ez a jelenlegi számokat sokkal jobban tükrözné. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu