DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamentben felszólalni felelősség, az egészségügy állapotáról, az egészségügy átalakításáról szólni különösen az. Nemcsak azért, mert kezemben vannak azok a papírok, amelyeket az elmúlt nyolc-tíz évben volt alkalmam elolvasni, hanem más dolog miatt is. Régi betegem, akit hosszas rábeszéléssel tudtam rávenni, hogy hagyja abba a cigarettázást és az alkoholfogyasztást, mesélte nekem: hallgattam a rádiót, néztem a tévét, Molnár miniszter úr idején a szerkezetátalakításról volt szó, és azt mondta, hogy azokban a kórházakban, ahol nincs megfelelő szakember, az infarktus előfordulása és a gyógyítás eredménye rossz, sokan meghalnak. Azt mondta, megértettem. Néhány hozzászólással később következett Mikola képviselőtársam, akinek olyan jól sikerült a hozzászólása, hogy a betegem kiszólt a konyhába, és azt mondta: asszony, hozd be a maradék liter bort meg a cigarettát, mert nekünk már úgyis mindegy. Ezért mondom, nagyon fontos, hogy itt megfelelőképpen kommunikáljunk.
A parlamenti patkó mindkét oldalán megegyezhetünk abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer szerkezete rossz, és ez az egyik legfontosabb hiba. Akkor, amikor a tudományos-technikai forradalom révén a gyógyításban, a diagnózisban új módszereket alkalmazunk, amikor megrövidül az ápolási idő, megrövidül a diagnózis felállításának ideje, akkor azt mondani, hogy csak több pénz kell a rendszerbe változatlan struktúrával, bizony hiba. (Dr. Mikola István: Ki mondta ezt?) A baleseti sebészet, a laporaszkópos sebészet, az intervenciós radiológia és sorolhatnám, hiszen képviselőtársaim között szakmájukat nézve tanult orvosok vannak, akik egyetértenek velem; az igaz, hogy sok esetben aktív kórházi osztályon szociális indokból beteget kellett tartani, és az is előfordult, az egyéni érdek úgy diktálta, hogy a szakrendelőben is kezelhető beteg fekvőbeteg-osztályra kerüljön. Márpedig egyetértek a Fidesz legfőbb politikusával, aki azt mondta, hogy "a világ legdrágább szállodáit pedig kórházaknak hívják". Nagy Kálmán képviselőtársamra való tisztelettel engedje meg, hogy a szocialisták fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos rövid véleményét önnek ajánljam, aki azt mondta, hogy nekünk ilyen programunk nincs.
Öt pontban foglaltam össze a véleményem.
1. A kapacitáscsökkentés, amely ágyszámcsökkentést jelentett. Elismerem, hogy jobb lett volna kórházakról beszélni, hiszen ahol kórház van, ott az ágyszám újratermelődik, megmarad. De engedjék meg, hogy újabb idézettel szolgáljak. Szintén a Fidesz legfőbb politikusa mondta: "Annyit megtanultam, hogy nem az ágyszám a fontos, mert attól, hogy az ágyakon fekszenek-e, vagy sem, attól még az intézmény azonos költséggel működik." A súlyponti kórházak kijelölésénél két szempontot tartottunk szem előtt: az igazságosabb hozzáférést, a megközelítést, a távolság kérdését, valamint a szakmai alkalmasságát. Be kell vallani, hogy nem sokszor lehetett e két szempontot egységesen véleményezni, de azt hiszem, hogy ennek a helyretétele az egészségügyi kormányzat és a menedzsment feladata. Meg kell mondanom őszintén maguknak azt is, hogy megmaradtak olyan kicsiny, életképtelen kórházak, amelyeknek a kezét el kell engedni. Szűkebb szakmámnál, a sebészetnél maradva: nem elképzelhető, hogy egy magas szinten működő területi kórháztól elvárható teljesítményt nyújtson egy 10-15 ágyas sebészeti osztály. A szakmai gyakorlatot nem lehet megszerezni, a munkaidő-direktívának nem lehet megfelelni, gazdaságosan nem lehet működtetni.
2. A progresszív ellátás legmagasabb szintű intézményeit létre kell hozni, és az odavezető átlátható, egyértelmű betegutakat meg kell teremteni. Ezeknek a gyógyítás szakmai csúcsát jelentő intézményeknek a szervezeti-működési rendjét, a hozzáférhetőségüket kőbe vésett szabályként kell kezelni.
3. Az újonnan kialakított fekvőbeteg-rendszer nem működhet, csak úgy, ha hozzá magas szintű sürgősségi ellátórendszert teremtünk, biztosítjuk a prehospitális ellátást és a mentés minden szükséges lehetőségét.
4. Ugyancsak fontos szempont, hogy az új fekvőbeteg-ellátó rendszerben minőségbiztosítással rendelkező, a szakmai kollégiumok által kidolgozott protokollok és sztenderdek szerint menjen a gyógyítás.
5. Ez az utolsó, de elsőnek is mondhattam volna: a finanszírozás átalakítása. A népegészségügyi mutatók, a megbetegedési és halálozási adatok, a rendelkezésre álló, reményeink szerint bővülő források, a progresszivitás különböző szintjén álló fekvőbeteg-intézetek valós betegellátási adatai alapján kell a forrásszétosztásról dönteni. Ahogy a Fidesz legfőbb politikusa mondta: "A kormány előbb az ellátórendszert alakítja át, és csak ezután indítja be a finanszírozási rendszer, a forrásoldal reformjait."
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt fideszes Képviselők! Látják, mi sok esetben elfogadtuk vezetőjük, Orbán Viktor úr véleményét. Kérem, tegyék ezt önök is, tanulmányozzák azt, amiket mondott, és támogassák az ellátórendszer szerkezeti reformját.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés