DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, szeretném megkérdezni, hogy hány olyan üzleti biztosítási modellt látott már, ahol a biztosítónak korlátozzák a profitját, ahol a biztosító maga nem határozhatja meg, hogy mekkora díjat szed (Dr. Mikola István: Ilyen nincs!), ahol nem határozza meg, hogy milyen kockázatot jelöl meg. Ha azt mondja Mikola úr, hogy ilyen nincs, ebből az következik, hogy ez a modell nem üzleti biztosítás. Tehát azt gondolom, hogy akkor most ezt így rögtön helyre raktuk fogalmilag, és köszönöm szépen a segítséget.
A másik kérdésére, a holland rendszerrel kapcsolatban: mi Hans Hoogervorsttal, a rendszer megalkotójával beszéltünk, aki egyébként pénzügyminiszter is volt Hollandiában, aki elmondta, hogy ez a rendszer elindult, jól működik, stabilan működik, az államnak nem kellett pénzt beletenni a rendszer működésébe, hiszen a munkáltatók járuléka jut be egy közös kockázati alapba, és azt osztják szét szintén fejkvótaelven. A munkavállalók egyébként fix összegű járulékot fizetnek.
Képviselő úr, pont ez mutatja, hogy mennyire élénk vita zajlik, hogy tudja, a honlapon elérhető volt egy koncepció, amit ön is olvasott, amiről zajlott egy társadalmi vita, közben felkerült egy törvényszöveg-tervezet, és azóta már átvezetésre kerültek mindazok az észrevételek a különböző szervezetektől, amelyeket majd ön is tapasztalni fog itt a parlamenti vita során, és részletesen be tudjuk önnek mutatni, hogy melyik átvezetést melyik szervezet kérésére hajtottuk végre.
Köszönöm szépen, és örülök, hogy elolvasta a javaslatot. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés